Folia Historica 34. (Budapest, 2019)
III. MŰHELY - Berényi Marianna: Participáció: vízió vagy lehetőség? A Magyar Nemzeti Múzeum és a részvételi gyakorlat
jelleggel törekszik a közérdekű információk megosztására, előzetes tervezési folyamatok összehangolására, felmerülő kérdések megválaszolására. Ez a fajta munka már az együttdolgozás irányába mutat, amikor az intézmény munkatársai és a közösség tagjai közösen határozzák meg egy-egy projekt céljait és formáját. E magas szintű együttműködési típusnak megvalósítása azonban még várat magára. Ettől függetlenül a Magyar Nemzeti Múzeum közösségépítés szempontjából is kiemelten fontosnak tartja az önkéntes-rendszert. Az önkéntesek munkájukkal hozzájárulnak a látogatók minőségi kiszolgálásához, az önkéntesség rendszere humán erőforrással támogatja az intézmény szakmai és közönségkapcsolati munkáját. A program közösséget épít az intézmény köré, ezáltal erősíti annak társadalmi beágyazottságát. Mindemellett az intézmény lehetőséget kínál önkéntesei számára a múzeum életében való aktív részvételre, az élethosszig tartó tanulásra és a közösségi élmények megélésére. Hasonlóan fontos a múzeum holdudvarában megjelenő civil szervezetekkel való együttműködés is. Ennek emblematikus, ünnepi formája volt, amikor az intézmény 2017 májusában a kulturális közösségépítés jegyében meghívta a környéken élőket, a múzeumot szerető látogatóit és a munkatársait, hogy a múzeumépület körbeölelésével fejezzék ki összetartozásunkat, a sokfunkciós közösségi térként is használt múzeum iránti felelősségüket.2 Nina Simon már említett participációs elmélete külön kiemeli a befogadó projekteket, amikor az intézmény felajánlja erőforrásait és tereit egy külső csoport projektje számára. A Magyar Nemzeti Múzeum ennek a részvételi formának sem szab gátat, egyik megvalósulására a Design Hét Budapest 2018, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézetével való együttműködés nyújtott lehetőséget október 15. és 19. között (projektvezető: Getto Tamás DLA, építész). Az egyetem hallgatói és tanárai a múzeum kupolacsarnokában papírcsövek felhasználásával egy tízszeresére nagyított 8 méteres székszerkezetet építettek fel a modellezés, a túlméretezés, a meghökkentés, a látványosság fogalmára reflektálva. Maga a kiállítás a látogatók előtt zajló építési folyamat volt, így a megnyitó a projekt befejezését ünnepelte. A múzeum reprezentatív terében zajló munkafolyamat, az oda nem illő gigantikus szék-modell ugyanakkor a múzeumi tér, a kurátori módszerek újraolvasását is lehetővé tette. A papír installációnak köszönhetően a klasszicista teret másként érzékelhettük, miközben a múzeum szakmai stábja a kiállításokban látható makettek, a tárgyak alig látható részleteinek nagyításáról, az intézmény küldetéséről éppúgy vitát folytathatott, mint arról, hogy egy történeti-régészeti múzeum befogadhat-e ehhez hasonló, kortárs művészeti akciókat. A projekt mindemellett arra is kiváló lehetőséget nyújtott, hogy az intézmény újra pozícionálja magát a fiatal, design-területek iránt érdeklődő fiatal felnőtt látogatók körében. 27 A különböző programok ismertetésekor a Kommunikációs és Stratégiai Főosztály projekt-felelőseinek a beszámolóit is felhasználtam. 238