Folia Historica 34. (Budapest, 2019)
III. MŰHELY - Berényi Marianna: Participáció: vízió vagy lehetőség? A Magyar Nemzeti Múzeum és a részvételi gyakorlat
rendkívül bonyolult történetükkel számolni, hanem olyan differenciált nyelvezetet, annyi kommunikációs csatornát kell kialakítaniuk, hogy azokon keresztül az időnként egymással szembenálló vagy teljesen más érdeklődésű társadalmi csoportokat is elérjék. E nélkül ugyanis nem valósulhat meg legfontosabb, gyakran illúziónak érzett küldetésük, hogy létükkel és működésükkel kifejezzék valamilyen szinten a nemzeti összetartozást. A Magyar Nemzeti Múzeum számára is elsődleges feladat, hogy stratégiai szinten megválaszolja, hogyan válhat az intézmény olyan szellemi alkotássá, amely Magyarország, a magyar nemzet, a Kárpát-medence múltját a hazai közönség, de egyúttal a nagyvilág számára is pontos tudományos tartalommal fogalmazza meg, miközben mindenkihez, minél többekhez szóló módon képes a magyarság emlékezetének és történelmi tudatának üzeneteit interpretálni. A budapesti, ám terebélyes tagintézményi hálózattal rendelkező közgyűjtemény sem tekinthet erre egyirányú, az intézmény tekintélyén alapuló folyamatként. Törekednie kell arra, hogy minél több, többféle közösséget vonjon be a munkába, hogy azok aktív részesei lehessenek az intézmény jelenének. A múzeum ilyen irányú gyakorlatában kiemelt szerepet játszanak a kiállítások, a nagyrendezvények, a programsorozatok, amelyek szórakoztató, edukációs és ismeretterjesztő jellemzőiken kívül egyfajta kontaktzónaként működnek. Azaz ezeken az eseményeken a múzeum tematikai, módszertani és térbeli határain túllépve olyan mezők jöhetnek létre, ahol az MNM kapcsolatba léphet azokkal az egyénekkel, közösségekkel, akik később munkatársai, partnerei, szakértői, támogatói, szponzorai, látogatói lehetnek. A modell működőképességét alátámasztja az intézmény önkénteseinek bővülő köre, a különböző szakmai és civil szervezetekkel kötött együttműködési megállapodások száma, a más szervezetekkel közösen meghirdetett programok sűrűsége. A közösségi részvétel maradandó emlékei a Nemzeti Múzeum történetéből Az intézmény számtalan olyan eseményre, fejlesztésre tekinthet vissza története során, amely közösségi összefogáson alapult. Széchényi Ferenc gróf 1802-es alapítását a városok, a vármegyék, a nemesség, a polgárság és egyszerű emberek felajánlásai követték egészen napjainkig, melynek köszönhetően kivételes jelentőségű gyűjtemények jöhettek létre.21 Az 1850-es évek elejétől Kubinyi Ágoston igazgató közadakozásból és filharmóniai koncertek jövedelméből gyűjtötte össze a múzeum körüli terület parkosítására az anyagi hátteret. 1859-ben egy civil, ifj. Réső Ensel Sándor pesti ügyvéd, jogtudós, etnográfus az akkori médiában fordult a „magyar nemzet hölgyeihez", hogy a vármegyék címereivel ellátott székeket készíttessen a múzeum dísztermébe. A felhívás nagy visszhangra talált, sőt önálló civil szerveződést hívott létre: Bohus Jánosné, szül. Szőgyény Antónia pesti lakásában megalakult az a központi bizottmány, amely irányította és összefogta a megindult országos adakozást. A bizottság újra gondolta a tervet, és nyilvános vita mellett praktikus okokból egyszerűbb székek készítése mellett döntött. Olyan nagy összegű adomány gyűlt össze, hogy 1865-re a ma Széchényi-teremként ismert reprezentatív könyvtárterem is elkészülhetett. A jótékonysági akciónak köszönhetően ezenkívül a díszterem és a ro21 Pallos Lajos-Kemenczei Ágota: A Magyar Nemzeti Múzeum donátorai. Magyar Múzeumok 8. (2002) 3. sz. 37-39. 233
