Folia Historica 34. (Budapest, 2019)
II. KÖZLEMÉNYEK - Miklós Tamás: Első világháborús rohamsisakok az MNM Balassa Bálint Múzeumának helytörténeti gyűjteményében
Miklós Tamás ELSŐ VILÁGHÁBORÚS ROHAMSISAKOK AZ MNM BALASSA BÁLINT MÚZEUMÁNAK HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNYÉBEN* Az MNM Balassa Bálint Múzeumának helytörténeti gyűjteményében összesen nyolc, az első világháború alatt, illetve közvetlenül azt követően használt rohamsisak található. Ezeket két nagyobb csoportra bonthatjuk: az Osztrák-Magyar Monarchia által, illetve az antanthatalmak, azon belül is az olasz haderő által használt rohamsisakokra. Az utóbbiak között is kivételt képez az az olasz gyártmányú, úgynevezett Lippmann-rohamsisak, amelyet az Olaszország által felszerelt Csehszlovák Légió 39. ezredének egyik katonája viselt. Tanulmányomban ezeket a rohamsisakokat mutatom be. Haditechnikai fejlődés a 19. század végén és annak hatásai a háborús sérülésekre A 19. század második felétől kezdődően jelentős minőségi változás következett be a gyalogsági fegyverzet terén. A technikai fejlődés következtében az első világháború előtti évtizedekben a gyalogság fő fegyvere már az ismétlőpuska volt, amely jelentősen megnövelte a katonák tűzgyorsaságát a korábbi egylövetű puskákhoz képest. Habár általában csak öt töltény fért a tárba, mégis a percenkénti tűzgyorsaság még a harctéri izgalomban lévő katonánál is meghaladhatta a 20 lövést.1 A lőtávolság 2000 méter fölé emelkedett, valamint a találati pontosság is jelentősen javult. Ezzel egy időben a füst nélküli lőpor bevezetésével csökkent a katonák észlelhetősége, akik a tereptárgyakat kihasználva akár már 800 méterről is eredményesen vehették fel a tűzharcot a szembenálló fél katonáival. A századfordulón megjelentek a géppuskák, amelyeknek elméleti tűz gyorsasága a világháború idején már elérte a percenkénti 500-600 lövést is. Hasonló úttörő változások zajlottak le a tüzérségnél is. A csőhátrasiklás bevezetésével lövéskor az ágyú egy helyben maradt, a percenkénti tűzgyorsaság pedig 10-20 lövésre nőtt. Mindezek mellett a tüzérség hatótávolsága is növekedett, a lövegek átlagos lőtávolsága 7-8 km volt.* 1 2 3 Amíg az 1870-es években egy becsapódó gránát átlag 19-30 szilánkra szakadt * A tanulmány elkészítése során Bálint Ferenctől, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusától kaptam értékes tanácsokat, amelyeket ezúton is köszönök. 1 Bencze László: Az állóháború harcászati és hadászati előzményei. [Bp.], 2009.140. 2 Krnus, Jürgen: Stahlhelme vom Ersten Weltkrieg bis zur Gegenwart. Ingolstadt, 1984.15. 3 Uo. 213
