Folia Historica 34. (Budapest, 2019)

II. KÖZLEMÉNYEK - Pallos Lajos: Stromfeld Aurél kitüntetései

hunyt el és utána a hagyatékot a vele addig egy háztartásban élő Péter József gondozta, akitől a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum 1976-ban megvette. A múzeumba került anyagról a szerzeményezés lebonyolítója, Ring Gizella muzeológus egy átfogó, tartalmas közleményben számolt be, amelyből megismerhetjük a hagyaték nagyobb egységeit, mint Stromfeld dolgozószobájának bútorait, egyéb lakberendezési és használati tárgyait, ki­tüntetéseit, jelvényeit, az őt ábrázoló fényképeket és festményeket, az életét dokumentáló iratokat, okleveleket, mint például tiszti kinevezési okmányait valamint kéziratait, köz­tük a háború után tartott néhány előadásának anyagát.3 Az ismertetés azonban jellegénél fogva nem térhetett ki a kitüntetések részletes szakmai jellegű bemutatására és a közölt illusztráció - két fekete-fehér fénykép - sem felelhetett meg ennek. A kitüntetések közlése előtt röviden ismertetjük Stromfeld katonai pályafutásának ál­lomásait a világháború kitöréséig. 1878. szeptember 19-én született. Katonai tanulmányait a Ludovika Akadémián végezte 1892 és 1896 között. AIV. évfolyam elvégzését követően hadapród tiszthelyettessé nevezték ki 1896. augusztus 14-én.4 5 6 7 8 Főhadnagyi kinevezésére 1900. október 25-én került sor. ’ 1900-tól Bécsben tanult a Hadiakadémián, majd annak elvégzését követően II. osztályú százados lett 1905. április 28-i kinevezéssel. 1907-ben a kassai 9. honvéd gyalogezredhez vezényelték, ahol a honvéd kerületi tiszti iskolában tanított. Tevékenységét dicsérő elismeréssel honorálták. Szolgálati lapja szerint 1908-ban léptették elő I. osztályú századossá. Ekkor már a Ludovikán tanít.’' 1909-ben egy pályázati felhívásra hadseregszervezés témakörében tankönyvet írt, amelyet évtizedekig használtak.9 10 11 1911-ben és 1912-ben hadgyakorlatokon vesz részt, ahol szintén kiválóan teljesít.1 Őrnagyi rangra 1912. október 30-i dátummal emelkedett.11 1913-ban fogalmazó tiszt és osztály- vezető helyettes a Honvédelmi Minisztérium 1. osztályán február végéig, majd március 1-től kinevezték a 41. honvéd gyaloghadosztály vezérkari főnökévé, ahol május 31-ig szolgált. Itteni minősítése szerint „mint hadosztály vezérkari főnök nagy körültekintéssel, 3 Ring Gusztiívné: Stromfeld Aurél tárgyi emlékei és dokumentumai a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Közleményei 1978. 1. sz. 40-55. A kitün­tetéseket még a szerzeményes évében beleltározták a 76.114.1. és 76.131.1. közötti leltári szá­mokon. 4 Kinevezési okmánya a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárának Iratgyűjteményében (to­vábbiakban MNM TT Irat) a 78.238.1. leltári számon. Aláíró: báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter. 5 Kinevezési okmánya: MNM TT Irat 78.240.1. leltári számon. Aláíró: báró Fejérváry Géza hon­védelmi miniszter. 6 Kinevezési okmánya: MNM TT Irat 78.241.1. leltári számon. Aláíró: Nyíri Sándor honvédelmi miniszter. 7 Dicsérő elismerésről okmány 1907. július 17-i dátummal: MNM TT Irat 78.329.1. leltári számon. 8 Hété s T. i. m. 12-13. 9 Uo. 15. A tankönyv: Stromfeld Aurél: Hadseregszervezés. Bp., 1911. IX. 263.61. 10 Minősítvényi jellemzés. Lőrinci, 1911. augusztus 30. és Szeged, 1912. szeptember 9. HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, Stromfeld katonai szolgálati lapja 11 Kinevezési okmánya: MNM TT Irat 78.242.1. leltári számon. Aláíró: Hazai Samu honvédelmi miniszter. 178

Next

/
Thumbnails
Contents