Folia Historica 34. (Budapest, 2019)

II. KÖZLEMÉNYEK - Debreczeni-Droppán Béla: „Egy ember, aki maga csinálta meg a síremlékét...". Hieronymi Károly temetése a Nemzeti Múzeumból

13. kép A Neues Politisches Volksblatt címlapja Hieronymi halála után (1911. május 5.) napon tartott ülésükön, hogy a maga erejéből emelkedett fel. Neÿ Béla (1843-1920) - maga is mérnök és Hieronymi jó ismerője - megjegyezte, hogy bár a legkiválóbb államférfiak közé emelkedett, megmaradt mindig mérnök embernek.44 Munkássága kapcsán több konkrét eredményét is méltatták, például a belügyminisztersége idején megalkotott állami anyakönyvezésről szóló törvényt. (13. kép) A Hieronymi-nekrológokra jellemző volt, hogy viszonylag hosszabb terjedelemben méltatták az elhunytat, és pártállástól függetlenül minden sajtóorgánum elismerően írt róla, még az ellenzéki lapok is. Erre talán a legjobb példa a Pesti Napló, amely általában erősen támadta a kormány politikáját, Hieronymi halálakor mégis a következőket írta a kormánypárt vezető politikusáról: „Nagy távolság választott el bennünket attól a po­litikai rendszertől, melyet Hieronymi Károly szolgált. Ám a rendszer ostorozása közben észre kellett venni minden objektív szemlélőnek, hogy Hieronymi Károly a maga re­szortjában tömérdek szépet, hasznosat és maradandót alkotott. Ezt nem ösmerni annyit jelentett volna, mint tagadni a közismert tényeket. Tudását, munkaerejét lelkesedéssel 44 Neÿ Béla: Hieronymi Károly t. Építő Ipar 35. (1911) 19. sz. május 7.193. 171

Next

/
Thumbnails
Contents