Folia Historica 34. (Budapest, 2019)

II. KÖZLEMÉNYEK - Debreczeni-Droppán Béla: „Egy ember, aki maga csinálta meg a síremlékét...". Hieronymi Károly temetése a Nemzeti Múzeumból

listát. ' ) (4. kép) A személyes részvétnyilvánítások mellett rengeteg kondoleáló távirat is érkezett a családhoz, például Perczel Dezsőtől, a Nemzeti Munkapárt elnökétől, Széli Kál­mán volt miniszterelnöktől, Lukács László pénzügyminisztertől, aki Hieronymi utóda lett (már másnap megbízták a kereskedelmi minisztérium ideiglenes vezetésével). De nem csak az özvegy, hanem a kormány, illetve a miniszterelnök számára is érkeztek részvét­nyilvánítások. Az egyik első részvéttáviratot Khuen-Héderváry Károlynak Richard von Bienerth báró osztrák miniszterelnök küldte, ' ~ valamint a közös hadügyminiszter, '3 majd számos törvényhatóság, megye és város vezetője írt hosszabb-rövidebb részvétnyilvánító levelet. Ezen közül egyet, a fővárosét fontosnak tartjuk teljes egészében közreadni: „Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr! Országszerte mély sajnálatot és őszinte részvétet keltett Hieronymi Károly kereske­delemügyi miniszternek e hó 4-én bekövetkezett elhunyta. Halálával hazánk egy kiváló, jeles fiát, egy kimagasló, nagyszabású államférfiát vesztette el, aki fényes tehetségét, nagy tudását, bámulatos munkabírását hosszú életé­nek egész folyása alatt majdnem kizárólag a közügyek szolgálatának szentelte és akinek eredményekben gazdag közéleti munkásságát méltán a legnagyobb elismerés, méltánylás és megbecsülés kisérte. De nekünk különös okunk is van, hogy elhunytát gyászoljuk és az ő emlékét kegyelet­tel megőrizzük, hiszen városunk szülötte, városunk polgára volt, itt élt, itt működött, itt dolgozott közöttünk, s több cikluson keresztül, mint fővárosi bizottsági tag aktiv részt is vett a főváros ügyeinek intézésében. Mint miniszter is mindenkor jóindulattal viseltetett a főváros iránt és támogatta a főváros haladását és fejlődését. Hálás köszönettel tartozunk neki a főváros és polgársága érdekében tett több intézkedéséért, s így különösen a bel- ügyminisztersége alatt alkotott kerületi előljárósági törvénnyel, mellyel a modem kerületi közigazgatást megalapozta, továbbá a vízművek és új csatornázási rendszer létesítésére irányuló erélyes intézkedésével és 1893-ban az akkori nagy koleraveszély gyors elfojtásával valóban el nem múló érdemeket szerzett magának. Váratlan halála annál fájdalmasabban érintett bennünket, mert épen akkor dőlt ki so­rainkból, a mikor a korona és nemzet bizalma az ő gazdag tudása, bőséges tapasztalásai és küzdelmekben kipróbált és megedzett ereje előtt megnyitották az alkotás terét, s mikor 10 11 12 13 10 A 108 látogatót rögzítő lista fennmaradt a családnál. Pl. a miniszterelnök is szerepel rajta és kü­lön a felesége is kétszer. (A listán nemcsak az első két nap látogatói szerepelnek, hanem mind­azok, akik május hónapban felkeresték az özvegyet. Lehetséges, hogy emlékezetből készült, mert korántsem szerepel mindenki rajta.) Itt mondok köszönetét Láng Jánosnak, Hieronymi Károly dédunokájának, aki a családnál fennmaradt forrásokat a rendelkezésemre bocsátotta. 11 Hieronymi Károly 1836-1911. Független Magyarország 11. (1911) 105. sz. május 5. 6-8. 7. Az Egyetértés tudósítása szerint ezek a személyek az első látogatók voltak. (Hieronymi Károly 1836-1911. Egyetértés 46. (1911) május 5. 5-8. 7.) Hieronymi utódlásának ügyét 1. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban MNL OL) K 26 Miniszterelnökségi iratok 910. cs. 1911-III-2750.; MNL OL K 2 470. d. A XII. 1.7. gróf Khuen-Héderváry Károly III. és IV. kormánya, annak tagjai és államtitkárai között előfordult változások. 12 Hieronymi Károly halála. Budapesti Hírlap 31. (1911) 105. sz. május 5. 4-5. 5. 13 I lieronvmi Károly halála. Pesti Napló 62. (1911) 106. sz. május 6.5-8. 6. Az osztrák kereskedel­mi miniszter a családnak nyilvánította ki részvétét. 158

Next

/
Thumbnails
Contents