Folia Historica 33. (Budapest, 2018)
I. TANULMÁNYOK - Szabó Dóra Andrea: Pulszky Ferenc alakja a Nemzeti Múzeumban és tudományos, kulturális berkekben - az élclapok tükrében
kozást váltanak ki a tudósokból. Az értekezletet Pulszky nyitja meg, és megpróbálja megfejteni az emléktáblák feliratát: „Pulszky, osztályelnök. Mielőtt a csuvasz nyelvemlékek taglalásához fognánk, örömmel kell megjegyeznem, hogy gyűlés-termünk uj diszitményeket nyert. íme négy szép tájkép, melyeket Ligeti a múzeumban az én aegisem alatt készite. S a képek fölött milyen kellemes négy kék tábla. Ah, én igen szeretem a kéket; hiszen minden kék mi kellemes; a távoli hegyek, Italia ege, az atmosphera, mind kék, sőt vizsgáljuk magunkat őszintén: van-e köztünk a kinek az arany és ezüst nem kék?... De vajon mire való e négy tábla?... Ni, ni, az egyiken arany fölirás van. Mi ez? Lássuk csak: »Bunk bdn ay mfly.« Ezt nem értem, pedig személyesen is ismerem Müller Miksát. Hm. Gyulai, jöjjen csak, maga mint titkár mondja meg mi ez? Gyulai. Kérem ássan, én bizony nem tudom. A tegnap még itt jártam, úgy tetszik, még akkor nem volt itt semmi. Talán, kérdjük meg az archaeologico-architecto-osztályt. Henszlmann. Semmi sem egyszerűbb. Archeológiái kutatásaim közt gyakori eset. A régi fölirat átüti magát az uj festéken, ez az egész. Egyébiránt a szavak némi szláv eredetre mutatnak. Azt hiszem, valami orosz propaganda-szöveg, melyet megvesztegetett német épitész csempészett e szent falakba. Úgy kell, miért bízták a palota- épitést a külföldiekre."3" Henszlmann után a többi tudós (Budenz, Fogarasy, Hunfalvy, Mátyás Flórián, Toldy, Greguss, Thaly) is felszólal a témában, különböző nézeteik vannak, mindenki a saját szakterületét és saját tulajdonságait felvillantva próbálja megfejteni a szöveget. Mivel egyikőjük sem tud megoldást találni, Pulszky szavazásra bocsátaná a kérdést, de előbb felolvastatná a szöveget Gyulaival, a titkárral. Miközben Gyulai az érthetetlen szavak kiolvasásával küzd, megjelenik az akadémiai szolga, aki felvilágosítja a társaságot, hogy a szöveg nem arra való, hogy elolvassák. „Ne szolján maga belé. Hát mire való?", kérdezi Pulszky. A szolga elmondja, hogy a „tálján piktor azt próbálta, hogy főst majd az arany bötü a kék táblán; de mintég hogy magyarul nem tud, nem is tudott semmi okosat fölirni, csak ezeket a bötüket." Ezek után a tudósok összenéztek, és más-más ajtókon kisompolyogtak a teremből. A blamázs-sztoriból sok minden kiderül arról, hogy a korabeli közvélemény mit gondolhatott az akadémián folyó munkáról és a tudósokról. Pulszky mint osztályvezető kiosztja a megoldásra váró feladatot munkatársainak, akik azt saját módszereikkel igyekeznek megoldani. Mindegyik ötletben tükröződnek az adott tudós eltúlzott tulajdonságai, vadabbnál vadabb ötletekkel állnak elő, amelyekkel nem jutnak sehova sem - a történet csattanójától függetlenül. így felmerülhetett a kérdés az olvasókban, hogy vajon mit csinálnak a tudósok egész nap az akadémián. Pulszky jó néhány vélt vagy valós tulajdonságára is fény derül: szereti a mondandóját mindenféle kiegészítésekkel elnyújtani, valamint hajlamos felsőbbrendűnek érezni magát és letorkolni másokat. (7-8. kép) 35 36 35 A titkos Írás. - Philologikus blamage az akadémiából. Borsszem Jankó 4. (1871) 179. sz. június 4. 775-777. 775. 36 Uo. 776-777. 84
