Folia Historica 33. (Budapest, 2018)

I. TANULMÁNYOK - Debreczeni-Droppán Béla: Ferenczy István és a Magyar Nemzeti Múzeum

bronzba, mint például a bécsi Neumarkton Rafael Donner híres kútjának kőalakjait. Erre nem került sor, sőt ha az árajánlatban szereplő és a rendelkezésre álló összeget nézzük, valószínűleg a szobor renoválása csökkentett műszaki tartalommal történ­hetett csak meg. Azt, hogy pontosan mi maradt el, nem tudjuk, csak az biztos, hogy a szobor első - nem modern értelemben vett - restaurálására 1900 nyarán sor került.1 A Kisfaludy-emlékmű megújulását kertrendezés is kísérte, amit a Nemzeti Múzeum végeztetett el. Míg korábban az egy nagy virágágy (és füves rész közepén) állt, addig ettől fogva egy út vezetett a szobor mellett, így a sétányon a kert látogatói közelebb juthattak hozzá.' (18. kép) Ekkor már nem ez volt az egyetlen szobor, ami előtt megemlékezhettek Kisfaludyról, ugyanis 1882-ben Kiss György szobrász készített egy mellszob­rot a Kisfaludy Társaság megbízásából a Magyar Tudományos Akadémia pa­lotájába, tíz évvel később pedig Győr városában állítottak fel egy egészalakos bronzszobrot a tiszteletére. Ezzel együtt nem szűnt meg teljesen a múzeumkerti emlékhely kultuszhely funkciója sem, mert pl. 1938. február 5-én, Kisfaludy Károly születésének 150. évfordulóján a magyar színházi világ a Múzeumkert­ben emlékezett meg róla, és a koszorú­zás mellett dr. Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója mondott ünnepi be­szédet. 1 156 157 158 159 19. kép Az új-régi Kisfaludy-szobor és 1952-ben kialakított környezete, 1954-1955 körül. Magángyűjtemény 156 Kisfaludy Károly uj szobra. Budapesti Napló 5. (1900) 109. sz. április 21. 4. Nem tudjuk, hogy a múzeumkerti Ferenczy-féle szobor helyére szánt új szobor ideája mennyire volt komoly, a fellelt források szerint a Kisfaludy Társaságban, legalábbis a vezetésében valószínűleg nem gondolkodtak ezen. Mindenesetre az első híradás már 1899 júliusában szólt egy ilyen tervről (Uj szobor Kisfaludy Károlynak. Alkotmány 4. (1899) 172. sz. július 19. 7.). A Budapesti Nap­ló publicistája nem nevezte meg a lapot, amelynek hírére reflektált, de a Budapesti Hírlapból tudjuk, hogy az a Keleti Értesítőben jelent meg (Budapesti Hírlap 20. (1900) 109. sz. április 21. 8 .) 157 A budapesti Kisfaludy Károly szobor. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai Új. f. 35. (1900-1901) 312. A szobor renoválását 1900. augusztus elején fejezhették be, mert a Nemzeti Múzeum szeptem­ber 4-i levelében tájékoztatta a Kisfaludy Társaságot, hogy a munkálatokat végző vállalkozó az állványozáshoz szükséges faanyagot a felszólítás dacára 3 hét alatt sem szállította el, így azt saját költségén a múzeumépület egyik belső udvarán helyezte ideiglenesen el (MTA KIK Kézirattár, Ms 5746 A Kisfaludy Társaság iratai 150/1900.). 158 Kisfaludy Károly szobra. Pesti Hírlap 22. (1900) 164. sz. június 17. 8. 159 Színházi Élet 28. (1938) 8. sz. február 13-tól 19-ig. 53. (fényképpel) 68

Next

/
Thumbnails
Contents