Folia Historica 33. (Budapest, 2018)

I. TANULMÁNYOK - Kiss Etele: Vértálak - nyitott kérdések

teszi a kalapács használatát. (8. kép) Ezekhez azonban figyelembe kell venni még egy technikai sajátosságot: a gyakori ólomnyomokat a tálak hátoldalán a vert mintáknál.>2 (9. kép) Gadd jelzi ezt, és csodálkozik rajta, mivel az ő olvasatában ennek a minta és a nyomóvas között kellene elhelyezkednie, hogy az ólom védje a nyomómintát, nem pedig a hátoldalon. Ez azonban félreértés, Stegmann hivatkozott része nem egyértelmű, viszont Theophilus presbyter, illetve az általános középkori gyakorlat világosan arra utal, amit a tálak vizsgálatánál Gadd maga is tapasztal: az ólmot a kalapács alá, a lemezre, a kialakítandó minta fölé helyezték, nyilván azért, hogy a vékony lemezt védjék ezzel a kilyukadástól. 4 A Gadd által elvárt esetben egyébként a pozitív minta sokkal elmosódottabban jelentkezett volna. Ezáltal viszont a hátoldal kidolgozásának a különbségei és a pozitív formanyomó kérdése is más megvilágításba kerülhet: az ólom nyilván kíméletesebben bánt a hátoldal eredeti textúrájával, így a csíkozás könnyebben megmaradhatott, ha nem akarták eltüntetni a mesterek, nyilván a megrendelő, azaz inkább a kereskedő kérésére. Ugyanezért a kalapálás jeleinek esetleges hiánya sem utal ilyen pozitív mintanyomóra, miközben pozitív mintanyomó használata egyes kisebb motívumok, például levelek esetében eléggé szembetűnő, mint amilyen a reneszánsz bűnbeesés jelenetén látható, például Adám és Éva szemérmét eltakaró levelek. (10. kép) A hátoldalon található egyéb eszköznyomok eltérését is lehet ilyen köztes ólomlemezzel, illetve a kalapáccsal vagy poncolókkal való végső kialakítás különbségeivel magyarázni.

A mesterség hanyatlására és megszűnésére szintén eltérő elméletek születtek. Egyeki-Szabó szerint a 16. század közepén már lehanyatlott, tulajdonképp megszűnőiéiben volt a mesterség. Ezzel szemben Gadd, ahogy láttuk, még a 17. századra is kiterjeszti tevékenységüket. A kutatók többsége az öregek otthonaként működő nürnbergi Zwölfbruderstiftungen 15-17. századi „Hausbuch"-jaiban a munkájuk közben bemutatott mesterekről készült színezett rajzokat és festményeket is figyelem- 92 93 94

92 Ezek megfigyelése olykor problémás szabad szemmel, mivel a későbbi javítások is általában olyan helyekre kerülnek, ahol eredetileg is megmaradhattak ólomnyomok.

93 Gadd, J. A. i.m.9.

94 Stegmann, H. i. m. 18.: Die Bildwerke, die aufgetriebenen Mittelstücke [...] von hinten, [...] in eine gehärtete Eisenform [...] mittelst dazwischen eingelegter Bleiunterlage getrieben. Theophilus presbyter, De diversis artibus, Cap. 75.: De opere quod sigillis imprimitur, „Quo facto, coniunge argentum cuicumque limbo, positoque ferro super incudem, ita ut sculptura superius sit, ac superlocato ei argento, desuper pone plumbum spissum, percutiesque cum malleo fortiter, ita ut plumbum impingat argentum tenue in sculpturam tam valide, ut omnes tractus in eo pleniter appareant."; Brepohl, Erhard: Theophilus Presbyter und die mittelalterliche Goldschmiedekunst. Köln, 1999. 230-232.; „Helyezd üllőre a véséssel felfelé, erre tedd rá az ezüstlemezt, tégy rá még egy vastag ólomlemezt, és a kalapáccsal erőteljesen ütögesd, hogy az ólom a vékony ezüstöt olyan erővel nyomja be a vésésbe, hogy rajta minden vonal tökéletesen megjelenjen." Theophilus presbyter. A különféle mesterségekről. Ford., szerk.: Takács Vilmos. Bp., 1986. 125. A szövegben lejjebb a rézlemez verése is hasonlóképp jelenik meg: „A rezet ráteszik a vasra, hogy az aranyozás a vas felé forduljon, majd ólmot téve rá ütö- getik, amíg a rajz előjön".

25