Folia Historica 33. (Budapest, 2018)
II. KÖZLEMÉNYEK - Gödölle Mátyás: Lovak a posványbán, avagy Széchenyi hintója a Dunában
elmondásból ismerte meg az esetet. így kompozíciójának két lényeges eleme, a Kirakodó teret azonosító Nákó-ház és a történetben fontos szerepet játszó kőfal egyaránt fontos információt közöl a helyszínről, még ha ezt nem is egymáshoz való pontos viszonyuk hordozza. A kocsis és utas nélküli hintó, valamint a közönség szinte teljes hiánya (csupán a jobb szélen látszik két riadt gesztusú, vázlatosan ábrázolt figura) azt erősíti meg, hogy itt nem egy félresikerült lovas bravúrról van szó, mint Sándor gróf produkcióinál, hanem Széchenyi hintóját látjuk, s az új névvel is értelmet nyer a S monogramos grófi korona. Az ábrázolt hintónak jó analógiája kicsit elegánsabb kivitelben Maximilian Kari von Thurn und Taxis herceg kétüléses városi kocsija (Coupé), mely angol gyártmányú C-rugókkal készült a bécsi Simon Brandmayer műhelyében éppen 1828-ban. írásunkban Sándor Móric bravúrjaitól eljutottunk a Pesten lakó Széchenyi Istvánhoz. (9. kép) S bár a két eltérő személyiségű gróf megítélésében az utókor emlékezetében - joggal - nagy különbség van, életüknek mégis több közös vonatkozása volt: a lósport iránti rajongás, a Pest-Budai híd ügyének támogatása, és bizony a döblingi szanatóriumi vég is. Ezek mellett most már Johann Gottlieb Prestel művészi működése is a metszéspontokat gazdagítja. HORSES IN THE MUD OR ISTVÁN SZÉCHENYI'S CARRIAGE IN THE DANUBE Summary Johann Erdmann Gottlieb Prestel (1804-1885) from Mainz was an excellent equestrian and experienced animal painter. In Hungary his best known paintings are those that are related to Count Móric Sándor, also known as the „devilrider". These pictures recorded and published systematically the bold Count's horse stunts. Recently, the Historical Picture Gallery in the Hungarian National Museum has acquired one of his very high-quality pencil watercolor graphics, which also depicts a horse event but not about Count Sándor, but Count István Széchényi. The „greatest Hungarian" had his apartment in Pest in Kirakodó Square, near Palace Lloyd next to Diana Bath. Once, his carriage with the already harnessed horses remained unguarded and as the horses got scared, they ran off towards the Danube. They fell from the high stone front, and were stuck in the wide muddy strip of land together with the coach, but because of the soft mud neither the horses nor the car suffered any damage except for becoming dirty. It seems that the picture of the lucky ending story was created on comission for the Széchényi family. 31 31 Kunsthistorisches Museum Wien, Wagenburg, ltsz.: D 88. Fényképét 1. https://www.khm.at/ objektdb/detail/699798/?offset=0&lv=list (2018. augusztus 5.) 171