Folia Historica 33. (Budapest, 2018)
II. KÖZLEMÉNYEK - Gödölle Mátyás: Lovak a posványbán, avagy Széchenyi hintója a Dunában
Gödölle Mátyás LOVAK A POSVÁNYBÁN, AVAGY SZÉCHENYI HINTÓJA A DUNÁBAN 2012 őszén az azóta megszűnt folyóiratot, a Históriát forgatva bukkantam Csorba László írására1 2 Sina Györgyről, aki a reformkorban számos vállalkozásában volt alkotótársa Széchenyi Istvánnak.* Az első néhány sor után világossá vált, hogy korábban már többször is olvastam a cikket, mivel először 2006-ban jelent meg a Budapesti Negyedben,3 A kitűnő stílusú, sodró lendületű írás nagymértékben inspirált abban, hogy a Nemzeti Múzeumban 2010-ben megrendezett Széchenyi világai című kiállítás második egységének, mely a Lánchíd megvalósításán keresztül kívánta bemutatni Széchenyi alkotó zsenialitását, a Hídon át az országért címet választottam.4 5 Talán még kissé hezitáltam is azon, hogy átugorva az írást továbblapozok a következő cikkhez, de végül úgy döntöttem, ha már előttem van, ismét elolvasom. Hogy milyen szerencsés döntés volt, arra akkor döbbentem rá, amikor ahhoz a részhez értem, ahol a pesti Duna-part kiépítés előtti, szemetes állapotát érzékeltetve a szerző Podmaniczky Frigyes báró memoárját idézte: „gróf Széchenyi István két angol lova hintóstól a Diana-fürdő udvarából, mely ház első emeletén a gróf lakott, a kocsis távollétében kirohant a kapun át a Duna folyamnak s annak alacsony falazatán lejzuhant - ám] a folyam közelében felhalmozódott szemétben oly lágy ágyra talált, hogy a piszoknál egyéb kárt sem a lovak, sem a hintó nem vallott."4 Annak ellenére, hogy nem először olvastam a szöveget, sőt akkori főigazgatónktól élőszóban is hallottam az anekdotát, csak ekkor világosodott meg előttem, hogy a jelenet egy eddig azonosítatlan ábrázolását ismerem a Történelmi Képcsarnok gyűjteményéből. Az eset jól mutatja, hogy nem csak a szépirodalmi műveket, hanem a szakirodalmat is érdemes és szükséges időnként újraolvasni. 1 Csorba László: Magyar mágnás és görög kereskedő. História 34. (2012) 9-10. sz. 51-55. 2 A témáról részletesen 1. Deák Antal András-Amelie Lanier: Széchenyi István és Sina György közös vállalkozásai. Bp., 2005. 3 Csorba László: Híd, város, ország. Budapesti Negyed 14. (2006) 4. (54.) sz. 31-38. 4 Gödölle Mátyás: Hídon át az országért. In: Széchenyi vüágai. (Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Múzeum) Szerk.: Tóth Csaba. Bp., 2010. 33-62. 5 Az idézet első megjelenése: Podmaniczky Frigyes: Napló-töredékek 1824-1886. (I. 1824-1844). Bp., 1887. 32. Új kiadása: (Jő: Egy régi gavallér emlékei. Válogatás a naplótöredékekből 1824- 1844. A szöveget gondozta: Tóth Ferenc Tibor. Bp., 2003.17. 161