Folia Historica 32. (Budapest, 2017)

I. TANULMÁNYOK - Steinmacher Kornélia: Az idegenből jött uralkodónő. Jagelló Izabella (1519-1559) alakja a magyar kulturális emlékezetben

1. kép

Wágner Sándor: Izabella királyné búcsúja Erdélytől, 1863. Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria

(Fotó: Mester Tibor)

A Kemény regényben a fába szavakat véső királyné hasonlatos lesz a Wágner festmény nőalakjához abban a tekintetben, hogy az asszonyalak és környezete szinte eggyé válik. Ezt az egyesülést jelezheti a druida papnő hasonlat is, mely egyben egy olyan lehetséges alternatívát kínál, ami megfelelő lehetőség lehet a politikai élet színterén egyelőre kudarcot vallott prófétanői-uralkodói szerepet betöltő asszonynak a változásra, a megújulásra. A magyarországi politika színteréből való távozás, kivonulás, a megbékélés és kibékülés helyetti elégikus lemondás, otthontalanság a természetbe való „beolvadás" szintén a bujdosó-királyné párhuzamot erősíti.

Jókai az elemzett jelenetet a következő szavakkal adja vissza: „A királyné pedig, midőn Zilahon túl, Erdély határán túl pihenőt tartott, hogy még egyszer visszatekintsen az elhagyott kicsiny, de boldog országra, elővette a szívét a nagy fájdalom. Egy hársfa kérgébe felvéste a nevét és a jelmondatát:

»Sic fata volunt« így akarja a sors."24

24 Jókai M. i. m. 314.

32