Folia Historica 32. (Budapest, 2017)

III. MŰHELY - Kiscsatári Marianna: „Kacsint a gépnek. Engedi megöregedni a pillanatot." Ács Irén (1924-2015) fotográfiai életműve a Történeti Fényképtárban

mondtam, hogy mit akarok, én ide szeretnék jönni dolgozni. Az inas kiküldte a kisasszonyt. Neki is elmondtam, ő kiküldte a méltóságos asszonyt. Mondtam, hogy vidéken tanultam, s most Pestre szeretnék jönni segédnek. Azt kérdezte, miért éppen hozzájuk csengettem be. Mondtam, hogy végignéztem a kirakatokat, és ez tetszett a legjobban. [...] Elkiabálta magát a méltóságos asszony: Laci, gyere ki! Kijött. Fölvettek."'

Két évig dolgozott itt, megtanulta a műtermi fényképezés fortélyait, de valami másra vágyott: „A műteremben általában mindenki másnak akar látszani, mint amilyen. Puha, sápadt fények, selymes drapériák. Meguntam. Mondták, hogy a Hacsek és Farkas cég fizet akkor a legjobban Magyarországon. Három üzletük volt, nagy laboratóriummal. Elmentem jelentkezni. Felvettek. Amikor megírtam haza, hogy mennyi a fizetésem, [...] apám feljött, hogy megnézze, hol dolgozom. Pontosan kimérték, mire mennyi időt lehet fordítani. Negyven percig nagyítok, húsz percig hívok. Klasszikus kapitalizmus. Két-három óránként a dohányosok kimehettek. Talán ezért szoktam rá a dohányzásra. [...] itt meg egy nagyon összetartó munkáskollektíva jött össze. József Attila-verseket szavaltunk, a hívólaborban az angol rádiót hallgattuk. Itt dolgoztam akkor is, amikor már a sárga csillagos házban laktam. A kollégáim sokat segítettek. Pedig akkor már dühöngött körülöttünk az embertelenség. Micsoda képeket hívtunk elő! Postán érkeztek, nemcsak vidékről, de a frontról is. [...] Németek is dolgoztattak a laborban. Nem bántottak. [...] Az egyik tiszt, osztrák volt, fel akart vinni a Sváb-hegyre, mondta, hogy van ott egy titkos labor [...] Nem mentem. [...] kiderült, hogy a labor a Gestapóé volt, s amikor elmenekültek, akkor mindenkit kinyírtak. [...] nem mentem haza a szülőfalumba. így maradtam életben."’

Szécsény város teljes zsidó lakosságát elhurcolták, halálba vitték. A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája szerint a városban 1944 áprilisában 382 zsidó élt, 1944. június 10-12. között deportálták őket Auschwitz-Birkenauba.

Ács Irén csak a háború után ment újra vissza Szécsénybe egy barátnőjével, hogy megkeresse a családja nyomait. Nem találta. Húsz évnyi beszélgetésünk után bizton állíthatom, haláláig kereste őket. Volt a könyvespolcán egy fotó édesapjáról és öccséről, erről mesélte el, hogy egy, a gyötrelem vándorútjáról hazatérő barát mondta el neki: öccse már halott volt, de édesapja szinte eszelősen cipelte a vállán a fiút az erőltetett menetben. (Lásd Saul fia) 2000-ben jelent meg a Liget Műhely kiadásában Ács Irén Őrizd meg... című kötete, amelyben a szécsényi zsidóságnak állít emléket.2 3 4

Miután szülővárosában nem talált senki rokont, visszajött Budapestre és Várko- nyi László stúdiójában laborált, de röviddel ezután az akkor alakult MAFIRT-nál lett propagandista - ekkor már párttagként. Olyanokkal dolgozott, mint Kellér Andor, Balázs Béla. Sztálin halála előtt kizárták a pártból; ekkor már a Tisztiházban volt állásban. így emlékezett erre az időszakra: „Én elhittem, hogy Rajk áruló, de hogy a Tisztiház öreg pincére is az, aki korábban a jugoszláv követségen dolgozott, a háború előtt pedig a Gundelnél, azt már nem tudtam elhinni. A fejemre olvasták, hogy

2 Lipp Tamás: Egy korszak hetvenezer pillanata. Liget 8. (1995) 8. sz. augusztus 57-60.58.

3 Uo. 58., és saját beszélgetési jegyzeteim alapján

4 „Őrizd meg.Elmondja: Ács Irén, lejegyezte és szerk.: Levendel Júlia. [Bp.], 2000.

314