Folia Historica 32. (Budapest, 2017)

II. KÖZLEMÉNYEK - Thury László: A sziráki Teleki-sírbolt szondázó falkutatása

3. kép A sírbolt kriptaszinti alaprajza, 2013. MNM-NÖK (Terv: Ráthné Tóth Ibolya) tartó síró nő, a másik az égre tekint. Az első az itt maradottak keservét, a másik az elhunytak boldogságát szimbolizálja. Az ajtótól balra az épület nyugati sarkában két kőszarkofág áll: Degenfeld-Schonburg Lajos gróf és felesége, Dessewffy Ilona sírja; az ajtó mellett jobbra a déli sarokban a kripta lejárata található. A kriptába rövid, balra kanyarodó dongaboltozatos lejárat visz, padlója döngölt föld. A kriptatér téglalap alaprajzú, hossztengelye megegyezik a sírbol­téval. (3. kép) A kriptába a 19. század végéig temetkeztek a Telekiek. A sírboltba történő utolsó temetkezés 1937-ben, a földszinti bejárat mellett nyugalomra helyezett Degenfeld- Schonburg házaspáré volt. 1955-ben a sírboltot ismeretlenek felgyújtották, a kriptában őrzött szarkofágokat és koporsókat összetörték, a csontokat szétszórták. A sírbolt helyreállítására 1967-ben ke­rült sor. A költségtervből kitűnik, hogy ekkor készítettek a kriptába levezető nyílás fölé fa dobogót, illetve a bejárati szint ugyanekkor kapott beton járófelületet. 5 1957-58-ban az akkori tanácselnök gyűjtette össze egy ládába a szétszórt csontokat és kezdte el a beomlott tetőzet helyreállítását. 281

Next

/
Thumbnails
Contents