Folia Historica 32. (Budapest, 2017)
II. KÖZLEMÉNYEK - Gál Vilmos: A lövészárkok művészete. Első világháborús frontemlékek a Magyar Nemzeti Múzeum Egyedi Tárgyak Gyűjteményében
Mindemellett a tárgyak feliratai, illetve a leltározás során felvett, az alkotókra, a készítés helyére és idejére vonatkozó - sajnos sokszor hiányos - adatok képezték a tanulmány alapját. A kutatás során több mint száz első világháborús frontemlék került vizsgálat alá. Tulajdonképpen minden darab egyedi; ha csoportosítani kellene őket, akkor vagy a formához, vagy az anyaghoz kell visszanyúlni. De így sem kezelhetőek típustárgyként, mert vagy formájuk, vagy mintázatuk kisebb-nagyobb mértékben eltérő. Funkciójuk szerint ismerünk használati tárgyakat, dísztárgyakat, illetve a dísz- és a használati tárgy kombinációját is. Mindezek mellett a grafika, a fényképezés, a játék, a botfaragás, a türelemmunka, illetve a hangszerkészítés is elterjedt volt. A tárgyak művészi színvonala nagy eltéréseket mutat. Az egyszerűbb, átlagemberek által készített munkákat népművészeti jellegűnek lehet nevezni. A szakemberek által készített daraboknak adott esetben iparművészeti jellegük is van. Kijelenthető a múzeumi gyűjteményekben őrzött darabok ismeretében, hogy a tárgyak többsége „professzionális munka", tehát megfelelő szerszámparkkal rendelkező szakemberek kezei közül kellett, hogy kikerüljenek. Ismerünk azonban számos egyszerű alkotást is, amelyeken látszik, hogy a készítő nem rendelkezett különösebb előképzettséggel az ilyen alkotómunka terén. Egyes nagyon magas szinten kidolgozott frontemlékek minden bizonnyal a frontvonal mögötti javítóműhelyekben készültek. Az első világháborús frontemlékek motívumkincse a népművészet formavilágából, illetve a korszak ismert iparművészeti stílusából, a szecesszió formavilágából merítkezett. Stílust annyiban teremtett, hogy egy új anyagot, a hadianyagot művészi szintre emelt. Ugyanakkor jellemzően a háború éveire hatott a frontművészet, azt követően jószerével elhalt, ám nagy hatással volt a második világháború hasonló emléktárgyaira, azok előfutárának tekinthetjük őket. A díszítéseket figyelembe véve, elkülöníthető a városi kötődésű, valószínűleg fémipari ismeretekkel bíró frontemlékkészítő szakemberek, illetve a falusi, főként fa-, kevésbé csontfaragással foglalkozó népi (naiv) faragómesterek. Nem csupán azért, mert más-más anyagokkal, más-más színvonalon dolgoztak, hanem a felhasznált motívumkincs tekintetében is. A városiak általában a szecessziós stílus magyaros, tehát ugyancsak a népművészet elemeiből merítkező alkotásokat készítettek, vagy az egyszerűbb, stilizált geometriai mintákat követték, ugyancsak a szecessziós stílus keretein belül. A falusi faragók ugyanakkor szinte teljes mértékben szülőföldjük tájegységének népi motívumait használták. A faragások művészi színvonalát elemezve elmondhatjuk, hogy nagy többségükben magas mesterségbeli hozzáértésről tesznek tanúbizonyságot, és egyáltalán nem maradnak el a képzett városi mesterek díszítőművészete mögött. A kutatás során nagy hangsúlyt fektettünk a fellelhető források vizsgálatára, főként a háború alatti időszakban megjelent hátországi újságok, illetve a frontújságok képezték a kutatás alapját, szigorúan a tanulmány tárgyához igazodva. A múzeumi gyűjteményi anyag és a sajtótermékek mellett a korszakra vonatkozó irodalmi alkotások, naplók és visszaemlékezések segítettek minél teljesebb képet alkotni a harctéri művészet sokszínűségéről. Megpróbáltuk az összes fellelhető, e tárgyban készült történeti szakmunkát is felhasználni a tanulmány elkészítéséhez; ezzel viszonylag egyszerű dolgunk volt, mivel e témát csak kevés kutató néhány történeti, muzeológiai, illetve néprajzi vonatkozású 249
