Folia Historica 32. (Budapest, 2017)
I. TANULMÁNYOK - Kollár Csilla: Középkori miseruhák kutatás- és gyűjtéstörténetéről a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteményének néhány kiemelkedő darabja kapcsán
1916. november 21-én a sopronkeresztesi plébániát keresték meg egy régi miseruha ügyében. Merényi Lajos hercegi tanácsostól értesült róla a múzeum, hogy a plébániának van egy használaton kívüli régi miseruhája. Először a ruha elküldését kérték. Válasz ez esetben sem érkezett. Megvalósult szerzeményezés is történik a háború alatt vagy még előtte, minden esetre 1917-ben leltároznak be paramentumokat a liptónádasdi és a szepeshelyi római katolikus egyháztól. Sajnos ezen gyűjtések iratanyaga eddigi ismereteink szerint nem maradt fenn a múzeum Irattárában. Liptónádasdról két 15. századi kazula és kiegészítőik kerültek a gyűjteménybe, melyeknek hímzett díszítésük nincs. Szepeshelyről négy kazulát és egy stólát ismerünk.4 A csoport kiemelkedő darabja a T.1917.42.4-es számú miseruha. (4. kép) Piros, arannyal átszőtt selyemszövete Itáliában készülhetett, míg keresztjének hímzett képei közép-európai hímzőműhely alkotásai. A Szent Anna harmadmagával ábrázolást a keresztszárakon elhelyezett adoráló angyalok övezik. Alul Szent Katalin és az ugyanolyan építészeti keretbe helyezett Szent Margit megcsonkított alakja látható. A szintén szepeshelyinek tartott T.1953.145-ÖS leltári számú kazula bársonya különösen megkapó lehetett egykor, sajnos mára már erősen megkopott. (5. kép) Jól kivehető hímzése is kimagasló minőségű kézműves munka és átgondolt a képi megfogalmazás is. A múzeumok gyarapodását is gátló középkori egyházi textíliák iránti megnövekedett kereslet egyrészről kivételesen magas kvalitásukkal függött össze, melyet a Bock könyvét és munkásságát már jól ismerő generációk egyre inkább értékeltek. A sokszor nem csak művészi kidolgozottságukban, de alapanyagukban is rendkívül értékes, autentikus, eredeti környezetükben megőrzött tárgyak keresett gyűjtői darabokká váltak. Egy sajátos piaci helyzet kialakulásával pedig a közgyűjtemények és a magángyűjtők között is egyfajta versengés indult meg, mely különösen az első világháborút követve a tulajdonosi szerkezet átrendeződéséhez vezetett. A trianoni tragédia után a külföldre szakadt országrészeken maradt műtárgyak kapcsán a következőket jegyzi meg Divald Kornél: „Az összeomlás után remélni sem igen mertem, hogy az általam évek során át felkutatott s a Múzeumi és Könyvtári Értesítőben és egyebütt bemutatott műkincseket valaha is viszontlátom. S íme, pár év óta egymás után kerülnek át csonka országunkba az elszakított részek főleg magyar vonatkozású emlékei: régi miseruhák, kelyhek, egyéb ötvösművek, bútorok, miniaturás könyvek. Élelmes fiatalemberek, akikből nem egy Ígérkezik nagystílű műkereskedőnek, sorra járják közgyűjteményeinket elszakított országrészeink régiségeivel. De odavaló községek, hatóságok részéről is jönnek, ha nem is közvetlenül, ajánlatok."42 43 44 Liptó község templomának középkori felszereléseiről is megemlékezik, melyet egyik közgyűjteményünknek ajánlottak fel, azonban forráshiány miatt nem vették meg: „S az a holmi, amelyet 15-20 év előtt új fölszerelési tárgyakért cserébe vajmi olcsón lehetett volna megszerezni, szegényes javadalmazásuk miatt szintén csak vajmi ritkán kerül közgyűjteményeinkbe és 42 T.1917.37.1. Kazula, T.1917.37.2. Kazula, T.1937.3. Stóla, T.1937.4. Manipulus, T.1917.37.5. Palla 43 T.1917.42.1. Kazula, T.1917.42.2. Kazula, T.1917.42.3. Stóla, T.1917.42.4. Kazula, T.1917.42.5. Kazula 44 Divald K. i. m. 175. 18
