Folia Historica 32. (Budapest, 2017)

I. TANULMÁNYOK - Kollár Csilla: Középkori miseruhák kutatás- és gyűjtéstörténetéről a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteményének néhány kiemelkedő darabja kapcsán

tása szerint Radisics és Kämmerer igazgatók és Hampel együttes becslése alapján történt. 1 Az egyházgondnok által 1907. december 23-án írt levél a türelem megfogyatkozásáról tudósít, a több mint egy éve húzódó ügy lezárásaként a paramentumok visszaszállítását kérték. ’2 Január 8-án Hampel József levelet írt Kammeremek, melyben a költségvetés elfogadásáról tudósított. A szakértők 4500 koronát állapítottak meg vételárként, melyet két részletben fizetnek majd ki: 3000 és 1500 koronát 1909-ben.4

A két bemutatott példából kiderül, hogy a középkori textíliák létezésének tudomásul vétele után csak évtizedekkel később kerülhetett sor muzealizálásukra és tudományos feldolgozásukra. A megkésettség okáról 1907-ben Pogány Kálmán A sztropkói miseruha kapcsán a következőképpen gondolkodott: A megnövekedett érdeklődés oka szerinte az, hogy a közelmúltban sok műtárgy került elő. A festészet vizsgálata is kiegészült a könyvfestészet, a szövés és a hímzés vizsgálatával. Míg a fotómechanikai sokszorosító eljárásoknak köszönhetően a könyvfestészet megkapta a neki járó elismerést, addig a textilművészet még mindig elkerülte a kutatók figyelmét. Mellőzöttségének okai szerinte az „emlékek általánosnak mondható erősen kopottas állapota, másrészt pedig az a körülmény, hogy ez - minden kiválósága mellett is - csak alárendelt, önmagában fejlődésképtelen művészet, melyről történetileg kimutatható, hogy virágkora mindenütt a szorosabb értelemben vett festészeté után következett. Ezenkívül igen gyakori termékei között a csupán munkailag vagy anyaga miatt becses, de művésziség dolgában teljesen gyatra, értéktelen példány." ! Belátta azonban, hogy néhány esetben győztesként kerül ki a textiltermék a festészettel szemben.

A hímző- és szövőművészet rehabilitációja tehát nem történhetett meg addig, amíg csak a festészet és bizonyos esetekben a szobrászat szegényes, elfajzott lenyomataként tekintenek rá. A változás egyik feltétele a fennmaradt műtárgyállomány összegyűjtése, melyre Radisics Jenő már 1886-ban utópisztikus álomnak ható javaslatot tesz. Elképzelése szerint hazánk összes régi templomi szerelvényeit egy helyen páratlan sorozattá kellene egyesíteni, mely a magyar egyház fényes múltját hirdetné. A másik fontos feltétel a megfelelő reprodukciós technikák megléte. A példákból is jól látszik, hogy a rossz minőségű nyomatok, melyek a festészet tanulmányozásához talán megfelelőek, biztosan nem alkalmasak a sokkal összetettebb és sokrétűbb technikákat felvonultató hímzések tanulmányozásához. A tárgyakkal kapcsolatos tudományos vizsgálatokhoz ezért elengedhetetlen magának a tárgynak a vizsgálata. Míg a feltételek nem álltak rendelkezésre, addig a hímző- és szövőművészet csak a festészet árnyékában, a nagy műfaj mostohagyerekeként létezhetett, hiszen nem alakulhatott ki a műfaj időtálló tipológiája, technikai jellegzetességeinek korszerű vizsgálata és ennek következtében az a kánon, amibe a mesterség beilleszkedhetett. 31 32 33 34 35 36

31 MNMI ÉRT 472/1907.

32 MNMI ÉRT 22/1908.

33 MNMI ÉRT 22/1908.

34 MNMI ÉRT 46/1908.

35 Pogány K. i. m. 411.

36 Radisics Jenő: Miseruha. Művészi Ipar 1. (1885-1886) 4. sz. 167-169.

15