Folia Historica 32. (Budapest, 2017)
II. KÖZLEMÉNYEK - Prohászka László: A Svéd Királyi Szeráf Rend magyar kitüntetettjei
chia külügyminisztere volt. Kitüntetésének indoka az adományozás évét nézve egyértelműnek tűnik. 1873-ban írták alá a három császár szövetségét, amelyben I. Vilmos német császár, II. Sándor orosz cár és I. Ferenc József osztrák császár és magyar király megegyezett, hogy a három állam fenn kívánja tartani a békét Európában. Amennyiben egy rajtuk kívüli hatalom veszélyeztetné az európai békét, úgy a három uralkodó konzultál egymással a közösen követendő irányvonalról.1’ Noha gróf Andrássy Gyula személy szerint korábban nem támogatta a szövetség megkötését,14 amely alapvetően Bismarck ösztönzésére jött létre, ’ az - akkor nagy jelentőségűnek tekintett - egyezmény kidolgozásában, hivatalánál fogva, természetesen jelentős szerepe volt. Nem kétséges, hogy e ténykedéséért kapta meg 1874-ben a Királyi Szeráf Rendet. Andrássy fekete címertábláján kilenckoronás grófi családi címere látható, amelyet körülölel a Szeráf Rend lánca. (3. kép) A 19. század végi adományozottak névsorában még egy magyar név található. Gróf Kálnoky Gusztáv (1832-1898) szintén az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere, 477. adományozottként, 1885-ben kapta meg az érdemrendet.1 Kitüntetésének oka nyilvánvalóan megegyezik Andrássyéval, mivel az 1881-es hosszabbítás után, 1884- ben ismét három évre meghosszabbították a három császár szövetségét.1 A kőröspataki előnevet viselő Kálnoky valójában székely főnemesi családból származott. Édesapja azonban már Morvaországban alapított családot, és Kálnoky is itt, Lettowitzben született, majd a Brünn melletti Prödlitzben halt meg. Gustav von Kálnoky mindig osztráknak vallotta magát, ezért magyarnak nem, legfeljebb magyar származásúnak tekinthető. Ugyancsak nem tekinthető a Szeráf Rend magyar kitüntetettjének az 1848—49-es szabadságharc vérbefojtását követően, 1850-ben 311. adományozott I. Ferenc József (1830- 1916) osztrák császár.1 ' A 20. században két magyar állampolgárt tüntettek ki a Királyi Szeráf Renddel. Horthy Miklós (1868-1957) kormányzó 694. adományozottként, 1940. január 27-én nyerte el a legmagasabb svéd kitüntetést." Címertábláján családi címere látható, amelynek pajzsát félkörívben a Szeráf Rend lánca övezi. (4. kép) Horthy számos hazai és külföldi kitüntetéssel rendelkezett. Ezek jelentős részét saját első világháborús haditettei elismeréseként kapta. Magas külföldi kitüntetéseinek adományozására viszonossági 12 13 14 15 16 17 18 19 20 12 Bölöny József. Magyarország kormányai 1848-1987. Bp., 1987.236. 13 Magyarország történeti kronológiája 1848-1944. III. Szerk.: Benda Kálmán. Bp., 1982. 756-757.; Diószegi István: Az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikája. Bp., 2001. 61-62. 14 Romsics Ignác: Magyarország története. Bp., 2007. 764. 15 Diószegi István: Bismarck és Andrássy. Magyarország a német hatalmi politikában a XIX. század második felében. Bp., 1998.165.; Kissinger, Henry: Diplomácia. Bp., 2008.138-139. 16 Nordenvall, P. i. m. 370-371. 17 Diószegi István: A Ferenc József-i kor nagyhatalmi politikája. Bp., 1987. 57.; Diószegi I. Az Osztrák-Magyar Monarchia i. m. 77-78. és 85-86. 18 Bölöny J. i. m. 443. 19 Nordenvall, P. i. m. 589. 20 Uo. 484. 125