Folia Historica 31. (Budapest, 2016)

I. KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES T. NÉMETH ANNAMÁRIÁT - Körmöczi Katalin: Egy 19. századi nőideál. Deák Ferenc levele Vörösmarty Ilonához

ártatlan örömöket is, melyeket a költészet nyújt a nagy természetnek és a lángelméknek magasztos műveiben. Lelkesülj, de csak méltó tárgyakért..."

Deák nem szereti a hiú és az embertársait megszóló, vagy gúnyoló nőket sem. Rút hibának nevezi, sőt ocsmány bűnnek ezeket, és olyan tulajdonságoknak, amelyek „a nő nemnél leginkább elterjedve". A női hiúság „legsilányabb neme" megfogalmazása szerint „...külsőségek által feltűnni akarni és piperében keresni a boldogságot. Pedig hány nő van, ki feláldozza vagyonát, házi boldogságát, gyermekeinek jövőjét, sőt önlelki nyugalmát is ... Fényleni óhajt és beszennyezi jó hírét." Deák szavai szerint „orozva gyilkoló ocsmány bűn" a távollevő megszólása, a rágalmazás, mert „...az emberszólásnak fullánkos nyelve százfelől támadja meg az ártatlan embert, becsületét széttépi, életét megmérgezi és ez ellen se törvény, se hatalom nem képes oltalmat nyújtani." Ezért tehát a rosszat „óvakodva hidd el" és „ne terjeszd soha", szól intő szavakkal Ilonához. Int a kegyetlen gúnytól, különös tekintettel és tapintattal valamely ember hiányosságának a kigúnyolásától. „A bárgyúk őket kinevetik, de a komolyabb emberek előtt sajátságaik datzára is köztiszteletben állnak... A megszólás, ha nem is árt, bizonyosan sért, a gúny s kinevetés fáj."

Deák Ferenc megfogalmazza pár sorban világlátásának egyik alaptételét: „Az emberiség általában és az egyes emberek is nem olyan jók, minők lehetnének, s lenniük kellene, de ritkán olyan rosszak minőknek őket a gonosz akaratú rágalom festi."

A nő szende, gyöngéd, türelmes, az „ártatlan örömökre" nyitott, a természet szépségei, a művészetek, a tudomány, a lángelmék alkotásai lelkesítik. A „prózai élet gondjai" közepette sem engedi, hogy lelke „az anyagiasság prózájában végképp elmerüljön", mindazonáltal Deák mint felvüágosult polgári gondolkodó, vallja a nézetet, mi szerint a „munka az embernek rendeltetése", és a női nemre kiterjesztve is érvényesnek tartja ezt. Az ember függetlenségének és szabadságának biztosítékát hozza létre a munka. Deák Vörösmarty Ilonához írott levelének szavai szerint: „Gondosság és takarékosság megtartja, amit a munka szerzett s a három együtt megveti alapját az anyagi jólétnek és ez által a függetlenségnek... A munkás, gondos, takarékos nő áldás a háznál, a kiben ellenben e fontos, sőt szükséges tulajdonok hiányoznak, az a családnak, amelyhez tartozik, vesztére van."

A levélben megrajzolt nőideált a 19. század hatvanas éveinek elején vetette papírra Deák. Személyes világlátását, gondolat- és érzelemvilágát tükrözi, de egy olyan 19. századi nőképet formál, amely évtizedekre, vagy talán örök érvényűén követendő például állítható.

A Vörösmarty Ilonához szóló levél első közlése 1896-ban a Gyulai Pál szerkesztette Budapesti Szemlében történt meg. Kónyi Manó bocsátotta a szerkesztő rendelkezésére az akkor már harminc éve megírott levelet. Az aktualitást jelzi, hogy a levélnek a Deák Ferenc életművét feldolgozó történeti szakirodalomban kapott szerepe mellett hangsúlyosabb a pedagógiai irodalomban befutott pályája. A megjelenés évében és azt követően lapok sora veszi át Deák gyámleányához szóló, életbölcsességre oktató levelét, 1897-ben a Nemzeti Nőnevelés lapjain Berta Ilona elemzi Deák levelét, pedagógiai, módszertani útmutatást ad és javasolja nyolc tanórán át az oktatás rendjébe beemelni.1’ Tanulmánya 6

6 Berta Ilona tanulmánya Nemzeti Nőnevelés 1897. jan.-febr. 18. évf. 1-2. füzet 1-22.

113