Folia Historica 31. (Budapest, 2016)

II. TANULMÁNYOK - Tomsics Emőke: Az eseményképtől a riportfotóig. A fotográfia a képes sajtóban az 1880-as és 1900-as évek között

14. kép Millenniumi ünnepség. Csongrád megye díszgyűlése az Árpád-emlékmű alapkőletételekor. A sátor előterében Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, Berzeviczy Albert a képviselőház alelnöke, Vay Béla báró a főrendiház elnöke és Zichy Jenő gróf. 1896. június 27. Erdélyi Mór felvétele, MNM TF, ltsz.: 138-1958, Vasárnapi Újság 43. (1896) 27. sz. július 5. 453. az eseményeket, bemutatva a tömeg méreteit, a környezetet, a díszletek szépségét, s a kísérő szövegek gyakran fel is hívják a figyelmet arra, hogy mindezek milyen szépen megfigyelhetők a képeken. A mozgó tömeg azonban elmosódhatott, az arcok nehezen felismerhetővé válhattak a fényképeken. Az események csúcspontját, az ünnepélyes, méltóságteljes pillanatokat ezért többnyire rajzolók kapták le. A Vasárnapi Újság 1890 júliusában bravúros beltéri felvételt közölt a Koller Károly utódai cégtől Margit főher­cegnőnek a palota Zsigmond kápolnájában zajló esküvőjéről, s mellette Roskovics Ignác rajzát: „elhatároztuk, hogy a budavári menyegzőről a képzőművészet és sokszorosító műipar útján előállított emlékkel szogálunk a »Vasárnapi Újság« olvasóinak. ... Ám a fénykép [mely ez esetben az első beltéri eseményképek egyike volt - a szerző] nem min­dig alkalmas a távlatot kellőképen feltüntetni; a tömeges jeleneteket, melyekben mindig előfordul bizonyos mozgás és ennek folytán elmosódás, egész ünnepélyességükben visszaadni."61 Az esküvőről beszámoló cikk írója a fénykép alapján pontosan felsorolja a résztvevőket, míg a festőművész az eskü pillanatát ragadta meg. (16.a-b kép) 61 A budavári mennyegzőről. Vasárnapi Újság 37. (1890) 30.sz. július 27.477-478.478.; Az esküvő a budai Szent-Zsigmond-kápolnában. Koller Károly utódai fényképe. Uo. 480., Budapesti Tör­téneti Múzeum (BTM) Kiscelli Múzeuma, ltsz.: 2151.; Az új pár megáldása. Roskovics Ignácz rajza. Uo. 481. 228

Next

/
Thumbnails
Contents