Folia Historica 31. (Budapest, 2016)

II. TANULMÁNYOK - Tomsics Emőke: Az eseményképtől a riportfotóig. A fotográfia a képes sajtóban az 1880-as és 1900-as évek között

szerkesztőségének."30 31 32 33 Ez a hirdetési szöveg éveken keresztül olvasható volt a lapban. 1903-ban a 14. számban szerkesztői levélben hívták fel a figyelmet törekvésükre, hogy olvasóiknak minél többet szeretnének nyújtani, s ezért kérték az előfizetőket, hogy írják meg, mi érdekli őket a legjobban, s miből óhajtanának még többet látni. 1 Sajnos az ol­vasói véleményekből levont következtetésekről nem tudósítottak, s így nem tudhatjuk, vajon a 20. számban közzétett felhívás, melyben oly fényképekért folyamodnak olva­sóikhoz, „melyek asztaltársaságok, társaskörök, szüreti mulatságok, nyári ünnepélyek, műkedvelő előadások, szóval olyan fényképfelvételek, melyek a nagyközönségnél ál­talános érdeklődésre számíthatnak", e felhívás eredménye-e. *' S hogy a „hétköznapi ünnepek" képei lassan meg is találták útjukat a laphoz, azt az is bizonyítja, hogy a 23. számban kérték „a fényképész és amateur-fényképész urakat, hogy a lapnak beküldött képekhez az illető alkalomról lehetőleg részletes leírást is csatoljanak". ’’ Ezt a kérést még jó néhányszor megismételték. Az 1900-as évektől egyre több fénykép érkezett, s jelent meg a lapokban amatőr fényképészektől. Ahogy Kemy István is - aki a kezdetektől fogva részt vett az amatőr mozgalomban - írja, ekkortól erősen megnövekedett az amatőrfényképezés iránti érdek­lődés, s szinte minden városban alakultak fényképező egyesületek. 4 Egyaránt fellendült a magánemlékeket gyűjtő hobbi-amatőrök és az amatőrizmus művészi vonalát képvi­selő műkedvelő fotográfusok tevékenysége. A műkedvelők szerveződtek, megélénkült a fotósélet, fotóklubok jöttek létre, növekedett a kiállítási aktivitás, s az amatőrök egyre inkább „láthatóvá váltak", viszonylag rendszeresen a nagyközönség elé léptek, kiállításo­kon mutatkoztak be. A műkedvelő fotográfusok kiállításairól34 35 36 rendszeresen beszámoló Vasárnapi Újság a Photo Club 1903-as tárlata után a következőkről tájékoztatta olvasóit: „A magyar amatőrök részéről tervezett első kiállítás alkalmából a »Vasárnapi Újság« a ma­gyar műkedvelő fényképészek több kiváló művét fogja bemutatni. Szándékunk általában a magyar műkedvelői fényképezés, ezen új művészi ág jelesebb termékeit időről-időre megismerteti. Közönségünk így lapunk révén meg fogja ismerni hazánk legelső mű­kedvelőit és azoknak művészi és technikai szempontból becses műveit." ” Az amatőr fényképészek képeit hírek illusztrálására régóta alkalmazó lapban az 1900-as évek ele­jén radikálisan meg is nőtt a fényképészetet nem hivatásként űzők jelenléte: 1899-ben a mintegy ezer - megközelítőleg fele részben rajz, másik felében fénykép - ülusztrá- ció közül 27, azaz körülbelül 3 százalék érkezett amatőröktől, az 1902-ben közölt több mint 1300 ülusztrációnak már a tizedét, 130 képet küldtek műkedvelő fotográfusok. 30 Amateur-fényképészek... Tolnai Világlapja 2. (1902) 15. sz. április 12.2. 31 Tisztelt Olvasók! Tolnai Világlapja 3. (1903) 14. sz. április 5.2. 32 [hirdetés] Tolnai Világlapja 3. (1903) 20. sz. május 17. 30. 33 [hirdetés] Tolnai Világlapja 3. (1903) 23. sz. június 7. 2. 34 Kemy István visszaemlékezése. Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár (továbbiak­ban MNM TF) Fotótörténeti Adattár 35 Az első magyarországi amatőr fényképkiállítást a Magyarországi Kárpát Egyesület budapesti szakosztálya rendezte a Műcsarnokban 1890-ben. 36 [Szana Tamás]: A budapesti „Photo-Club" kiállítása. [Szerkesztői megjegyzés]. Vasárnapi Újság 49. (1902) 1. sz. január 5.13. 212

Next

/
Thumbnails
Contents