Folia Historica 31. (Budapest, 2016)
II. TANULMÁNYOK - Tomsics Emőke: Az eseményképtől a riportfotóig. A fotográfia a képes sajtóban az 1880-as és 1900-as évek között
rendelkezett a legnagyobb olvasóközönséggel, a legrégebb óta állt kapcsolatban a fotográfiával - a magyarországi lapok közül elsőként közölt 1854-ben fényképet -, s kitűnt a képes lapok közül azzal, hogy viszonylag sok aktuális információt, hírt közölt, ami a sajátságosán fotográfiai műfaj, a képes tudósításból kinövő fotóriport fogantatása szempontjából rendkívüli jelentőséggel bír, s ugyanakkor a legnagyobb gyakorisággal jelezte a fényképkészítők nevét. A felsorolt többi lap kevesebb képet közölt, fényképhasználata következetlenebb, s az illusztráció fényképes eredetét is rendszertelenebbül tüntette fel. Az Uj Idők pedig arra példa, egy új sajtóorgánum hogyan alakítja ki illusztrációs stratégiáját, ebben mikor, hol és hogyan kap helyet a fotográfia. Az 1860-as 70-es évek sajtójában a fénykép - különösen a portré - vitathatatlan sikerre tett szert, sajtóillusztrációként való felhasználásának előnyei nyüvánvalóak, használata elterjedt volt, ám ahogy Tom Gretton megállapítja, a fotográfia még „alávetett helyzetben" volt, s különösen a napi eseményekről, aktualitásokról való vizuális tudósításban nem tudta háttérbe szorítani a rajzolók munkáját.“’ A képzőművészetektől örökölt esztétika, s a hagyomány hatása annak kijelölésében, mely történések bírnak hírértékkel, változatlanul nagy, s egészen a huszadik század első évtizedéig meghatározó volt az eseményillusztráció formálódásában. „Egy Matuszewski Boleszláv nevű lengyel, aki jelenleg Párizsban kinematográfot mutogat, egy történelmi kinematográf múzeum létrehozásán fárad, ami határozottan nem rossz eszme. Ha az eszmét az állami tényezők közrehatásával sikerülni fog megvalósítani, akkor a fotográfia a történetírás egyik legfontosabb, s bizonyára legjobb illusztrátorává fog válni. Természetesen nem olyan felvételekről van szó, aminőket különböző dalcsamokokban mutogatnak jelenleg, s amik veszekedő gyerekeket, birkózó és locsoló embereket, vagy ugrató dsidásokat ábrázolnak. Az ilyen képek már legkevésbbé sem tartoznak a történetírás keretébe. Hanem igenis arról van szó, hogy minden fontosabb, s megörökítésre méltó történeti mozzanatokról, mint pl. császárlátogatások, hódoló díszfölvonulások, koronázási szertartás stb. készüljenek kinematografikus felvételek, amit még a késő utódok is híven láthassanak. Ilyenformán, ha Matuszewszki eszmélye megvalósul, ami minden tekintetben kívánatos, a fényképészet politikai és nemzeti jelentőségű faktorrá fog válni." A Magyar Fényképészek Lapjában közölt, Matuszewski elképzeléséről szóló, rövid tudósítás elég pontosan kijelöli azoknak a történéseknek a körét, melyeket a kor képes lapjai vizuálisan megörökítendőnek tartottak, s a megfogalmazás utal arra a módra is, mellyel e feladatnak meg lehetett felelni. Abban a megállapításban, hogy „a fotográfia a történelem legjobb illusztrátorává fog válni," ugyanaz az elv körvonalazódik, mely a lapok nagy részében - önmeghatározásukkal összhangban - kijelölte a képek helyét és szerepét is a sajtóorgánumokban. A szerkesztőségek célja továbbra is egyrészt történelmi feladat 6 7 6 Gretton, Torn: Le statut subalterne de la photographie. Étude de la présentation des images dans les hebdomadaires illustrés (Londres, Paris, 1885-1910) Études photographiques 20. (Juin 2007) http://etudesphotographiques.revues.org/index927.html (2013. április 15.) 7 Egyről-másról. Történelem és kinematográf. Magyar Fényképészek Lapja 2. (1898) 200.; Matuszewski, aki a Lumière fivérek kameramannja volt, Une nouvelle source de l'histoire (/1 történelem egy új forrása) címmel jelentette meg könyvét 1898-ban, mely az első filmről írt elméleti írások egyike volt, s elsőként vetette fel filmarchívumok létrehozásnak szükségességét. 205
