Folia Historica 30. (Budapest, 2015)

I. TANULMÁNYOK - Debreczeni-Droppán Béla: Sírok és temetések. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóinak végtisztessége II.

művészettörténet-tudomány jeles művelője, Mihalik Sándor fél évszázados munkássága ellenére is befejezetlen életművet hagyott maga után." Később így fogalmazott: „A több tucat kerámia történeti tanulmányból ugyanúgy nem jöhetett létre a hazai kerámia történetének összefoglalója, mint ahogy az ötvösségé sem valósulhatott meg. A mű torzó maradt, és csak mozaikjaiban hirdeti a megfeszített sok évtizedes munka részeredményeit." A nagy összefoglaló munkák elmaradásának többszöri hangsúlyozásánál Molnár erősebb megállapítással is élt, amikor így írt: „Akkori haladó történeti módszere [itt az 1937-es párizsi világkiállítás időszakára utal a szerző - DDB] és felfogása ellenére sem tudott felülemelkedni a neopozitivista szemléleten és gondolkodásmódon." Nem sokkal ezután a szövegben negatív előjellel írt Mihalik polgári gondolkodásáról: „Magatartása, tudományos álláspontja kétségkívül számos pozitív vonása mellett is megmaradt a polgári gondolkodás keretei között."13 A Művészettörténeti Értesítő fentebb idézett két nekrológja érdekesen áll így egymás után, egymás mellett, végül pedig egymással szemben. Hiszen bár számos méltató elem találkozik a két írásban, az összkép mégis ellentétes: teljessé vált életmű kontra torzó. Molnár nekrológján átsüt a korszak ideológiája, ami már ezért is egy elemezni való darabja a Mihalik-értékeléseknek.1 36

Az értékelés szubjektivitása a temetésre vonatkozó adatoknál megszűnik. Mint már 135 136

13. kép

Mihalik Sándor temetésére a Nemzeti Múzeum által készíttetett koszorú szalagja (Fotó: Dabasi András)

135 Molnár László: Mihalik Sándor (1900-1969). Művészettörténeti Értesítő 20. (1971) 3. sz. 253-255. 253., 255. Olvasva ezt a nekrológot az az érzése támadhat az embernek, hogy a szerző minden elismerő szó mellé egy kritikus megjegyzést kíván állítani, hogy fenntartsa az objektivitás látszatát.

136 Ez a nekrológ az örök kérdést veti ugyanakkor fel: attól, hogy valaki nem írja meg a nagy szintézist, csak sok-sok alapművet, kismonográfiát, már nem is teljes és befejezett az életmű? Jelen tanulmánynak nem feladata, hogy a szerző ezzel kapcsolatos véleményét kifejtse, de talán már a kérdés megfogalmazása is jelzi, hogy a pálya mely értékelésével ért egyet.

46