Folia Historica 30. (Budapest, 2015)

I. TANULMÁNYOK - Debreczeni-Droppán Béla: Sírok és temetések. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóinak végtisztessége II.

az egyszerű tény teljesen bizonyossá akkor vált, amikor 2000-ben a Hóman exhumálásának előkészítése folyamán a Történeti Hivatalban (a későbbi Al- lambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában) előkerült a váci börtön kimutatása arról, hogy kiket temettek a rabtemetőjébe. Erről, de magáról a Nemzeti Múzeum egykori jeles fő­igazgatójának, az ország meghatározó kultúrpolitikusának, haláláról senki sem tudott. Nem jelent meg róla újság­hír - nekrológokról szó sem lehetett -, sőt annyira titokba tartották a halál­esetet, hogy Hóman haláláról családja is csak egy évvel később értesülhetett. A tény, hogy meghalt, „szigorúan bi­zalmas" besorolást kapott, mintha a fennálló kommunista diktatúra még így is büntetni akarta volna őt és csa­ládját. Ifjabb Hóman Bálint nagynénjé- től, Hóman Borbálától értesült édesapja haláláról. A jeles történettudós testvé­re unokaöccsének később, 1952. ok­tóber 31-én kelt levele így szól: „Édes Bálintkám, remélem megkaptad múlt­kori levelemet a szörnyű hírrel. Hogy O elment, soha nem látjuk kedves arcát, és nem halljuk a hangját. Az orvos végig mellette volt, a boncolásnál is jelen volt, mint mondja nem volt szenvedő beteg, csak a hosszú gyógyulásra semmi kilátást nem muta­tó, akkor 6 éves betegség, végül úgy elgyengítette, hogy letargiába esett és így aludt el. Tudjuk B(álint)kám, hogy neki így jobb, de belenyugodni soha nem lehet. Többet nem tudok - egyelőre! Isten legyen Veled, most már ő többet tehet Érted, ott, ahol van. Kórhá­zi ágyon halt meg. Isten különös kegyelméből 43szor beszéltem vele, míg élhetett. Első szava mindég te voltál!"104 105 Később még más részlet is kiderült Hóman haláláról az egy­kori prímási titkár Zakar Andrástól, akit ekkor szintén a váci börtönben tartottak fogva. O még az utolsó napon - a váci fegyház kórházában - meggyóntatta Hómant, majd egy kenyérdarabkából átváltoztatott oltáriszentséggel megáldoztatta. Ezután beteg zárka­társaitól még sorjában, tréfálkozva bocsánatot kért és meghalt.10' (10. kép) A Kanadában élő fiú később kerestette is édesapja sírját (pénzt is áldozva erre), de próbálkozásai nem jártak sikerrel. Aztán, amikor már a politikai változások elkezdőd­104 OSZK Kézirattár. Hóman Bálint irathagyatéka. Fond 15/2040 105 Málnást Ödön: Dr. Hóman Bálint. In: Málnási Ödön: Magyar mártyrok.2 London, 1958.24-26.26. 38 10. kép Hóman Bálintnak 1999-ben állított sírkereszt a váci Rabtemetőben

Next

/
Thumbnails
Contents