Folia Historica 30. (Budapest, 2015)
I. TANULMÁNYOK - Debreczeni-Droppán Béla: Sírok és temetések. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóinak végtisztessége II.
2. kép A Fejérpataky család eladott iváncsai sírhelye 1993-ban (Fotó: Fejérpataky Tivadar) kiadott ezzel kapcsolatos körlevélből kiderül, hogy Fejérpataky a múzeum megjelent munkatársait iváncsai házában fogja vendégül látni.4" A jelenleg rendelkezésünkre álló forrásból csak az derül ki, hogy Hóman főigazgató mellett Lukinich Imre, az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, Isoz Kálmán és Jakubovich Emil főkönyvtámokok, valamint Zsinka Ferenc könyvtárnok vettek részt az újratemetésen.40 41 42 43 (2. kép) Hetven év múlva ismét felmerült az újratemetés, de hamar kiderült, hogy erre már nincsen lehetőség. Fejérpataky Tivadar 1996. június 21-én kereste fel hivatalában a Nemzeti Múzeum akkori főigazgatóját, Gedai Istvánt, hogy tájékoztassa őt nagy-nagybátyja nyughelyének állapotáról és segítségét kérje ebben az ügyben.4" Ekkor szóban is közölhette, amit egy 1996. május 23-án készített összefoglalóban már leírt: Fejérpataky László sírhelyét és fekete márvány síkövét is eladták a helyi TSZ elnökének és fiának. A sírkő eladásából befolyó összeget állítólag a ravatalozó rendbehozatalára költötték.41 Öt nappal az említett személyes találkozó után Gedai főigazgató Iváncsa polgármesteréhez 40 MNMI ÉRT 101/1926. Ez a példány Varjú Elemér tárigazgatónak szólt. Minden bizonnyal a Régiségtár is képviseltette magát a temetésen, csakúgy, mint az intézmény más osztályai. A Néprajzi Osztály igazgatójához írt azonos tartalmú levelet 1. NM Irattár 28/1926. 41 Magyar Könyvszemle 33. (1926) 1-2. fűz. 200. 42 MNM Történeti Adattár Múzeumtörténeti Gyűjtemény (továbbiakban TA MtGy) 87/2496/96. Fejérpataky Tivadar 1993-ban Iváncsán járva szembesült a családi sír eladásának tényével, azzal, hogy a sírkövet is áruba bocsátották. Ekkor írt is ezzel kapcsolatosan az Akadémia elnökének és bár kapott a levelére választ, végül nem történt semmi. Ezt követően a sajtóban is hangot adott a szomorú ténynek (1. Bánó Attila: Emléktábla helyett olajoskanna (Régi magyar családok sorozata). Reform 8. (1995) 27. sz. szeptember 22.18.). 43 MNM TA MtGy 87/2496/96. Fejérpataky Tibor az iváncsai Fejérpataky-sírban nyugvók közül az egykori főigazgatón kívül négy családtagot nevezett meg: annak édesanyját, Lendvay Teréziát, testvérét, Kálmánt, unokaöccsét (az áttemetést intéző) Tibort és ennek feleségét, Hess-Ba- yer Máriát. Ennél három vagy négy családtaggal biztosan több nyugodott a családi sírhelyen (1. 39. jegyzet). 23