Folia Historica 30. (Budapest, 2015)

I. TANULMÁNYOK - Debreczeni-Droppán Béla: Sírok és temetések. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóinak végtisztessége II.

jelent meg Fejérpataky munkásságát méltató megemlékezés. A Levéltári Közlemények Holub József nekrológjával emlékezett a történeti segédtudományok mesterére. Az éppen 1923-ban akadémiai taggá választott történész így írt néhai tanáráról: „Egész szívével csüngött a Nemzeti Múzeumon, de éppúgy szívéhez nőtt katedrája is, s egyiktől sem tudott volna a másik kedvéért megválni. Tanítványai igaz tisztelettel és szeretettel vették körül, előadásai mindig igen népesek voltak, s három nemzedék gondol mély hálával és kegyelettel a nagytudású mesterre, a szerető szívű tanárra, aki világos és szabatos előadásával oly közel tudta hozni őket egy oly disciplinához, amelyről úgyszólván csak az egyetem padjaiban hallottak először. Mint tudós, mint tanár és mint tisztviselő egyaránt kiváló volt, de az ő kedves emléke még szélesebb körben is él s fennmarad, mert a nagy tudós, a lelkes professzor s a fáradhatatlan, lelkiismeretes tisztviselő melegszívű, jó ember is volt."25 26 A Levéltári Közlemények következő évfolyamában Áldásy Antal Fejérpataky tudományos hagyatékáról írt részletes ismertetést, arról a kéziratos hagyatékról, amit az unokaöcs, Fejérpataky Tibor adott át az MTA főtitkári hivatalának.'1’ Már ezt megelőzően is Áldásy volt az, aki az első Fejérpataky-megemlékezést tartotta, mégpedig mindössze két nappal a mester halála után, március 8-án a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság (MHGT) rendkívüli igazgató-választmányi ülésén, amelyen, mint már fentebb említettük, a temetés megrendezésének részleteit is véglegesítették. Áldásy, az MHGT másodelnöke elsősorban a Társaság elnökétől (alapító titkárától) búcsúzott, de általánosságban is megfogalmazta Fejérpataky érdemeit: „Valóban, ha valakire, úgy őreá ülenek a szentírásnak szavai: »és én kiküldtelek benneteket, hogy széjjel menjetek és gyümölcsözzetek«. A magyar tudományosság kertjében nem egy tőt ültetett el az ő gondos keze, amely gazdagon megtermetté a maga gyümölcseit. A sorsnak azon kevés ki- választottjai közé tartozott, akinek munkássága generációkon keresztül érezteti hatását. Munkássága gazdag aratású volt, bármely oldalról nézzük is azt."27 28 Végül az Akadémia II. osztálya is Áldásyt bízta meg a szokásos akadémiai emlékbeszéd megtartásával, amit ő az MTA 1924. január 28-i ülésén tartott meg. Ez Fejérpataky fényképével hamarosan meg is jelenhetett.'s Ehhez hasonló megemlékező írást még a halál évében, 1923-ban adott ki a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára. A tizenkét oldalt kitevő emlékfüzetet Gulyás Pál, a könyvtár későbbi igazgatója jegyezte.29 Tudományos munkásságának részletes elemzését adta még Szentpétery Imre, aki az egyetemen utóda lett az oklevéltan tanításában, és aki a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1924. február 12-i nagygyűlésén elmondott emlékbeszédében felidézte azt az 1917 nyarán, ta25 Holub József. Fejérpataky László 11857-1923. Levéltári Közlemények 1. (1923) 223-225.225.

26 Áldásy Antal. Fejérpataky László tudományos hagyatéka. Levéltári Közlemények 2. (1924) 135-141.

27 Áldásy Antal Fejérpataky László 1857-1923. Tuml 37. (1922-1923) 1-2.2.

28 Áldásy Antal: Fejérpataky László r. t. osztálytitkár emlékezete. A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek 18. (1924) 14. sz. 1-23. Áldásy megemlíti, hogy utoljára a halála előtti napon tartott akadémiai ülésen látta Fejérpatakyt, majd hozzátette: „Amidőn viszont láttam őt, már halottas ágyán pihent. Arcvonásait nem változtatta meg a halál küzdelme." (Uo. 23.)

29 Gulyás Pál: Fejérpataky László. Bp., 1923.

20