Folia Historica 30. (Budapest, 2015)
II. KÖZLEMÉNYEK - Sallay Gergely Pál: Finn kitüntetések a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében
3. kép A Finn Fehér Rózsa Rend 1925-ben gyártott nagykeresztje Klebelsberg Kunó hagyatékából (Fotó: Dabasi András) nyozták nemes Petrikovits István (1888-1947) ezredes (később címzetes vezérőrnagy), a 2. vkf. osztály rejtjelmegfejtő alcsoportjának parancsnoka részére, azonban az ő esetében az odaítélés pontos dátumát nem ismerjük,' ahogy a 2. vkf. osztály hírszerző alosztályára beosztott Kisdéry Antal (1895—?) szakszolgálatos ezredes kitüntetésével kapcsolatban is csak annyit tudunk, hogy a Szabadságkereszt II. osztályának elfogadását és viselését a kormányzó 1943. május 10-én kelt legfelsőbb elhatározásával hagyta jóvá részére.10 A bemutatott kitüntetés egykori tulajdonosa, Hiday (korábban Haida) Kornél az 1920-as évek elején került a rejtetten működő magyar Vezérkari Főnökség katonai hírszerző és elhárító osztályához. Már 1924 áprilisában részesült finn kitüntetésben: akkor „főelőadóként" (századosként) megkapta a finn Polgárőrség Vas Erdemkeresztjét (lásd a 7. sorszámú tárgyat), illetve nem sokkal a Szabadságkereszttel történő elismerését követően a Finn Fehér Rózsa Rend parancsnoki keresztjét is.1 15 16 17 15 Névjegyzék a finn kitüntetésben részesült magyar tisztekről. HL HM 6776. cs. 1944. Ein. 8/e. osztály számnélküli iratok. 16 HL 1.41. Legfelsőbb elhatározások, 1943.1169/K./K.I.-1943. sz. 17 HL AKVI1890/1123.; HK Személyes ügyek. 1942.41. sz. október 7.905. 161