Folia Historica 30. (Budapest, 2015)

II. KÖZLEMÉNYEK - Gracza Lajos - Csorba László: Ismeretlen Kossuth-levelek a Budapest-Göppingeni Liszt Ferenc Archívum gyűjteményéből

mított. " A fentebb közölt levélből kiderül, hogy ő is segítette a volt kormányzó skóci­ai programját is szervező glasgow-i bizottság'’ munkáját, éppúgy, mint a szövegben említett másik közös barát, William Gregory Langdon (7-1867), a cornwalli származá­sú pamutvászonkereskedő, a szabadkereskedelmi és chartista politikai mozgalmak szintén elismert korabeli képviselője.'4 A Kossuth-iratok között több levél is elfekszik Langdontól, továbbá sajtókivágatok,' amelyek tanúsítják őszinte ragaszkodását a ma­gyar száműzötthöz. Langdon, a „veterán reformista" és „derék hű barát", ahogy őt John McAdam, a jeles skót politikus és üzletember, a glasgow-i chartizmius vezéralakja el­ismeréssel emlegette, az olasz szabadságküzdelemnek is elkötelezett támogatója volt, amit többek között egy magától Giuseppe Garibaldi tábornoktól 1861 nyarán kapott levél is tanúsít.'" Ám szomorú hírt közöl egy sajtókivágat és egy másik levél: barátai hírül adják, hogy a nagyszerű Langdon úr, a szabadságharcos hagyományok tisztelője, Kossuth személyes barátja, a legsötétebb órákban is az olasz ügy állhatatos támogatója, sajnos fürdőzés közben vízbe fulladt a lakóhelyéhez közeli tengerparton. A cikket 1867 augusztusában az említett John McAdam küldte meg Kossuthnak és hosszú levélben emlékezett meg a közös jóbarátról.22 23 24 25 26 27 Ha nem is kerül említésre a neve a közölt levélben, McAdam - a bizottság tagja­ként - közvetlenül közreműködött Kossuth skóciai szerepléseinek szervezésében, így a magyar politikus egyik legfontosabb szigetországi hívének, kapcsolatának, politi­22 John McAdam visszaemlékezései: Autobiography of John McAdam (1806-1883) with selected letters. Ed.: Janet Fyfe. Edinburgh, 1980.17., 226. 23 Kossuth előadásait nagy valószínűséggel ugyanaz a glasgow-i bizottság szervezte, amely az olasz egységmozgalmat is támogatta, a nyilvános akciók mellett titkos pénzgyűjtéssel is se­gítve mind Giuseppe Mazzini, mind Garibaldi tevékenységét. L. Autobiography of John McAdam i. m. 42-43. 24 Pályájára, az említett glasgow-i bizottságban végzett tevékenységére 1. Autobiography of John McAdam i. m. 16., 34., 43-44., 216. 25 L. pl. a magyar szabadságharc elleni orosz intervenció angol egyetértésével kapcsolatos olva­sói levelét Lord Palmerston, Kossuth and Mr. Collier címmel a plymouth-i Western Morning Nervs 1861. október 18-i számában: MNL OL R 901.3767-2. 26 Giuseppe Garibaldi - [William Gregory] Langdonnak. Caprera, 1861. június. 26. MNL OL R 901.3767-1. - A levélben a vörösinges vezér köszönetét mond a nagylelkű adományért („dono generoso"), amellyel a Langdon által képviseltek az olasz ügyet segítik. - A gyűjtésről (Gari­baldi Italian Fund) és abban Langdon szerepéről megemlékezik McAdam is (1. Autobiography of John McAdam i. m. 53., 220.), továbbá arról is, hogy 1860 nyarán két magyar honvéd tiszt, Figyelmessy Fülöp és Mogyoródy Adolf Szicíliába utazásának költségeit Langdon fizette. (1. uo. 188.) - Arra vonatkozóan egyelőre nincs adatunk, hogy Garibaldi köszönőlevele miképp került Kossuthhoz, akinek hagyatékában ma őrzik. 27 John McAdam - Kossuth Lajosnak. Glasgow, 1867. augusztus 26. MNL OL R 90 I. 4889. - A cikkhez csatolva: The late Mr. Langdon. [újságkivágat]. - A levelet közli Autobiography of John McAdam i. m. 170-172. - A tragédia a cornwalli partoknál történt, mert Langdon egy ottani kisvárosban, St. Stephens-ben élt. A sajtóbeli megemlékezés szerzője - Janet Fyfe szerint - va­lószínűleg maga John McAdam lehetett. L. Autobiography of John McAdam i. m. 216. 120

Next

/
Thumbnails
Contents