Folia Historica 29. (Budapest, 2014)

I. TANULMÁNYOK - Tomsics Emőke: A fotográfia a reprodukció korában. Szempontok az 1850-60-as évek nyomtatott képeinek forráskritikájához

vizitkártya-reprodukciójában is meg lehetett vásárolni.132 „Egyébiránt Vörösmarty ere­deti photographiai képe e lap kiadója, Vahot Imre és maga a photograph tulajdona lévén, nem volt joga azt Canzi úrnak lemásolni, s hiányos kiadás­ban nyerészkedés tárgyává tenni" - adta a közönség tud­tára Vahot Imre.133 134 E meg­jegyzésből az is kiderül, hogy a fényképre vonatkozóan a fotográfus és az ötletgazda vagy megrendelő - esetünk­ben a lapkiadó, Vahot Imre - a szerzővel azonos jogokra tartott igényt. E fényképek szerzői jogára vonatkozó vé­lekedés a 20. század közepéig tartotta magát. Magyar fényképek az évtized végén kezdtek fel­tünedezni - s immár nem csak a címlap-portrékban. A fotográfust azonban még névtelenségbe burkolják a la­pok. Az 1850-60-as években a fotográfiai eredetre utaló információ gyakran, különösen eleinte, még nem a képalá­írásban, hanem - talán épp a rendkívüliséget, egyediséget hangsúlyozandó - a képet magyarázó szövegben rejtőzködik. A magyar sajtóban megjelent, fényképes előképpel bíró illusztrációk közt az egyik legelső - hirdetve fényképes eredetét - Hegedűs Lajosné Bodenburg Lina portréja volt. Az 1856-ban napvilágot látott egész alakos kép jelmezben, a Huszárcsíny című „nemzeti színmű" markotányosnőjeként mutatja a bájos színésznőt, a darab szerzőjének, Vahot Imrének saját lapjában, a Budapesti Viszhangban.'34 (11. kép) JKítcKís Lfljuam'i, mint mni'k.: Lu : ..ITiisznrrsiny“ vígjátékban 11.kép Hegedűsné Bodenburg Lina, mint markotányosnő a „Huszárcsíny" című vígjátékban, 1856. Fametszet ismeretlen fényképező felvétele után, Budapesti Viszhang 132 Veress Ferenc, Vörösmarty Mihály, MNM TF ltsz.: 99/585 133 Budapesti hircsengetyű. Vörösmarty arczképét... Budapesti Viszhang 5. (1856) 3. sz. január 17.28. 134 V. /.: Hegedűs Lajosné szül. Bodenburg Lina, mint markotányosné a „Huszárcsíny" című dalos vígjátékban. Budapesti Viszhang 5. (1856) 5. sz. február 2. 40.; A színésznőnek ugyanezt - nem hivatkozva a fotográfiai eredetre - a képét közli; Müller Gyula és Vahot Imre egyesült 1857-iki magyar és erdélyországi nagy képes naptára. Pesten, Müller Gyulánál, szöveg 144., kép 143. Valószínűleg fénykép után készült férjének, Hegedűs Lajosnak a portréja is. Uo. 142. 38

Next

/
Thumbnails
Contents