Folia Historica 29. (Budapest, 2014)

II. KÖZLEMÉNYEK - Csorba György - Lengyel Beatrix: Roger Fenton készíthetett-e Kmety Györgyről fotográfiát? Kmety György ismert, ismeretlen és vélt egykorú ábrázolásai

meséli el, hogy Lord Ducié birto­kán hat hetet töltött el, s őszre is számos meghívást kapott.37 1863 nyarán beutazta a Rajna- vidéket és az egész júliust Baden- Baden fürdőiben töltötte, ahol lé­nyegesen javult egészségi állapota. Augusztus elsején indult vissza Angliába, augusztus 6-án érkezett meg Calais-ba, s onnan utazott Londonba. Rövidesen Skóciába távozott, két napot Edinburgh-ban időzött, majd Inverness-ben, ahol bizonyos Stuart MacKenzie, illet­ve a libanoni hadjárat alatt szerzett barátja, Fraser ezredes birtokán töltött el több hetet. Szeptember 16-án érkezett vissza Londonba. 1864. január 18-án Salisbury-be indult, majd saját pénzén a híres devoni Torquay városában, az „angol Riviérán" tartózkodott pár hetet, ahonnan február 3-án indult vissza az angol fővárosba. Időköz­ben már kénytelen volt szemüve­get is beszerezni, mert egyre rosz- szabbul látott.38 1864 márciusában figyelemre méltó sorokat vetett papírra: „az angol irodalomban nagy kedve­met lelem, és meglehetős könnyű­séggel írok és beszélek is e nyelv­ben, de a könyvírásig fel nem fogom vihetni; késő, pedig van 5. kép Kmety György. Korabeli reprodukció Gondy és Egey, Debrecen, 1860-as évek második fele, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Arcképgyűjtemény 37 MNL OL R 88 Kmety Pál iratai 88-91. London, 1863. május 2. Kmety György Kmety Pálnak. Lord Ducié birtoka, Tortworth, Bristoltól ÉK-re található. 38 MNL OL R 216 Vukovics Sebő iratai 1. t. Baden-Baden, 1863. július 4. és 26. föl. 2-6., Calais, 1863. augusztus 7. föl. 7-8., Inverness, 1863. augusztus 23. föl. 9-10.; Inverness, 1863. szeptem­ber 3. föl. 15-16., Inverness, 1863. szeptember 12. föl. 17-18., London, 1864. január 15. föl. 19., Kmety György Vukovics Sebének, Torquay, 1864. február 1. föl. 20.; MNL OL R 88 Kmety Pál iratai, Kmety György Kmety Pálnak, Baden Baden, 1863. augusztus 1., illetve London, 1864. március 16. föl. 96-102. 1864-ben lakását a kényelmesebb szomszéd házra cserélte le (33. sz.). Érdekességként jegyezzük meg, hogy az utazás során oszmán útlevelet használt, 1. MNL OL R 87 Kmety György-iratok, London, 1863. június 9. föl. 392. 204

Next

/
Thumbnails
Contents