Folia Historica 29. (Budapest, 2014)
II. KÖZLEMÉNYEK - Debreczeni-Droppán Béla: A Magyar Nemzeti Múzeum az 1838-as nagy árvízben
Az ár 1838. március 14-én a kora reggeli órákban érte el a Nemzeti Múzeumot.7 A múzeumot vezető Horvát Istvánt a fent nevezett nap reggelén, V4 8-kor a lélekszakadva hozzá siető könyvtári szolga riasztotta, azaz tájékoztatta arról, hogy az árvíz immár a Múzeumig hatolt. (2. kép) O ezután rögtön kocsiba ült és az intézethez hajtatott. Nyolc órakor a Széna piac felől hömpölygő jeges áradat a szűk Múzeum utcában annyira felduzzadt, hogy a kerítést két helyen átszakította, és az udvar lejtős részén át elöntötte az épülő múzeum alapjait. Majd nem sokkal később, miután a kerítés fala a rá nehezedő nyomástól összeomlott, a víz egy pillanat alatt az udvaron egy nagy tavat hozott létre. Ezt látva, Horvát kocsin az országbíróhoz sietett, hogy segítséget kérjen tőle, továbbá Pollack építészt is megpróbálta megtalálni, de ekkor még nem járt sikerrel. Később, miután Cziráky Antal (1772-1852) országbírótól azt az utasítást kapta, hogy költséget nem kímélve mindent kövessen el a nemzeti kincsek megmentéséért, utasította a múzeumi szolgákat (Gróman Andrást, Cseronka Andrást és Dréher Istvánt), hogy lakásaikból - amelyeket elsősorban fenyegetett az ár - családjukat és vagyonukat mentve költözködjenek ki. Ezután alig fél órával először nagy robajjal összeomlott a régiségtári őr (az előző évben elhunyt Haliczky Antal) lakása, majd rövid időn belül hasonló sorsra jutottak a többiek lakásai is. Ebben a válságos helyzetben Horvát a múzeum őrzésére kirendelt 11 katona segítségét is igénybe vette. Velük és az intézmény szolgáival először az úgynevezett Illésházy-gyűjteményt vitette fel az emeletre, amely eddig ládákban a földszinti folyóson várt elhelyezésre. Emellett utasítást adott Sadler Józsefnek, a természetrajzi tár vezetőjének, hogy gyűjteménye tárgyait rakassa ládákba és vitesse fel az emeletre. Ez zökkenőmentesen megtörtént, nem úgy a régiségtár esetében, amelynek termébe nem lehetett bejutni, mert a kulcsok a helyettes őrnél voltak, akit azonban már előző éjjel lakásába zárt a víz és csónak hiányában nem tudott a múzeumhoz sietni. Március 14-én 11 óra tájban megjelent az épületben a 12 tagból álló katonai őrség, hogy a többieket felváltsa. Horvát ekkor jutalmat ígért azoknak is, akiknek vissza kellett térniük laktanyájukba és az újonnan érkezetteknek is, ha maradnak és segítenek a mentési munkálatokban. A katonák mindnyájan vállalták a munkát, amely most már minden olyan anyag mentésére kiterjedt, amelyet a múzeumépület alsó szintjén őriztek. A múzeumi könyvtár (azaz a Széchényi Országos Könyvtár) helyiségeiből felhordták az emeletre az összes kéziratot és a levéltárt, a régi magyar nyomtatványokat és a magyar könyvtár ott fekvő sorozatait. A mentést a katonák étlen-szomjan, egyhuzamban este 6 óráig végezték. Ekkor már mindenki annyira ki volt merülve, hogy a további munkát kénytelen volt Horvát beszüntetni. Ezt azzal a tudattal tehette meg, hogy a ritkább, értékesebb dolgok már biztonságba kerültek. A víz betör a múzeumba A mentési munkálatok leállítása körüli percekben tájékoztatták Horvátot, hogy a víz a múzeum épülete előtt már annyira megnövekedett, hogy nemsokára már kocsin sem 7 Mindaz, ami ezután történt, Horvát István március 18-i, József nádorhoz írt jelentéséből elevenedik meg. L. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL OL) N 24 Acta Musei Nationalis 287/1838. (a továbbiakban AMN), vö.: Országos Széchényi Könyvtár, Irattár (továbbiakban: OSZKI) Kigyűjtött iratok 288/1925.174. sz. 180
