Folia Historica 29. (Budapest, 2014)

II. KÖZLEMÉNYEK - Kovács S. Tibor: Magyar szablyák a 18. század első feléből

Kovács S. Tibor

MAGYAR SZABLYÁK A 18. SZÁZAD ELSŐ FELÉBŐL

A kuruc hadsereg a majtényi mezőn gróf Károlyi Sándor tábornagy vezetésével 1711. május 1-én felesküdött a törvényes magyar királyra a császári hadsereg főparancsnoka, gróf Pálffy János előtt. A kuruc katonák fegyverüket és lovukat megtartva - vidáman nótázva - hazatértek családjaikhoz.1 A fegyvereik között talán a legfontosabb a szab- lyájuk volt, amelynek a története a huszársághoz kapcsolható. A 15. század folyamán ennek a kardféleségnek a tömeges elterjedése a magyar fegyverzetben e méltán híres könnyűlovas fegyvernemnek köszönhető.2

Az 1711. április 30-án létrejött szatmári békeszerződés lezárta a Rákóczi-szabadság- harcot, de ezen kívül egy hosszú „fegyvertörténeti" korszakot is, amely ezer szállal kötődött a török hódoltsághoz. A magyarok által oly közkedvelt törökös díszítőművészet helyébe a barokk stílus lépett, majd az állandó hadseregnek a 18. század első harmadában folyamatosan gyarapodó huszár- és gyalogezredeiben számos érdekes szablyatípus jelent meg a tisztek és altisztek oldalán. Szükséges megjegyezni, hogy a gyalogezredeknél 1765, míg a huszároknál 1768 előtt a szablyák igen változatosak, hiszen ezek alakját semmilyen rendelet, vagy előírás nem korlátozta, csupán 1722-ben történet egy kísérlet arra, hogy legalább a pengék hosszát szabályozzák.3 A Magyarországon használatos szablyák a 18. század első felében, III. Károly uralkodása (1711-1740) alatt számos szállal kötődtek a Rákóczi-szabadságharc idején viselt fegyverekhez, de ennek ellenére jónéhány újítás jelenik meg rajtuk. Ez utóbbiak a gyalogsági, vagy lovassági altisztek szablyáin érhetők tetten, melyek sárgaréz veretein többnyire kezdetleges, trébelt és vésett növényi motívumokat, esetleg rokokó fülkagylókat figyelhetünk meg. Igen érdekes, hogy számos darabnál a markolatkupak stilizált oroszlánfejet formáz.4 A III. Károly

1 Lukinich Imre: A szatmári béke története és okirattára. Bp., 1902. 342-345.; Bánkúti Imre: A szatmári béke. Bp„ 1981.112-116.

2 Nadolski, Andrzej: Polish Arms, Side-Arms. Wroclaw, 1974. 28-30.; Wasilkowska, Anna: Husaria. The Winged Horsemen. Warszawa, 1998. 28-31.; Jäger, Fritz: Ungarischer Säbel und Husaren- Pallasch. Ein Beitrag zur Geschichte der leichten Reiterei. Gnas, 2010. 8-17.; Kovács S. Tibor: Huszárfegyverek a 15-17. században. Bp., 2010. 77-86.

3 Dolleczek, Anton: Monographie der K.u.K.österr.-ung. Blanken und Handfeuer-Waffen. Kriegsmusik, Fahnen und Standarten seit Errichtung des stehenden Heeres bis zur Gegenwart. Wien, 1896. 4-12.; Csillag Ferenc: Kardok történelmünkben. Bp., 1971. 58-63.; Kalmár János: Régi magyar fegyverek. Bp., 1971. 84-87.; Lugosi józsef-Temesváry Ferenc: Kardok. Bp., 1988. 35-39.; Jäger, F. i. m. 46-55.

4 Kovács S. Tibor: A magyar szablya 100 éve. In: A szépség óhajtása. Öltözködés-kultúra az 1700- 1815 közötti Magyarországon. Szerk.: Ihász István. Bp., 2008. 37-44. 37.

131