Folia Historica 28. (Budapest, 2013)

I. TANULMÁNYOK - Tompos Lilla: Az edelényi kastély falképeinek viselettörténeti tanulságai

keletű már nevesítve, iglói Lieb Ferenc kezétől származtatja azokat. Az 1769 októberében megkötött szerződés alapján a falképek készítését erre, illetve a következő esztendőre tehetjük.3

A falképek ikonográfiái programadója ismeretlen, a szobákban a négy elemet, a négy világrészt és az évszakokat megszemélyesítő allegorikus alakokon kívül a mitológia szereplői is megjelennek. Viselet- és művelődéstörténeti szempontból legtanulságosabbak azok a képek - és ezekből választottuk ki tanulmányunk témáját ahol többnyire festett kőkorlát mögött, a korszak képi ábrázolásában gyakorta megjelenő, jól ismert toposzokkal operáló, a társas együttlét „gáláns jeleneteinek" szereplőit láthatjuk. Kisebb léptékben megjelennek a személyzet tagjai, és a különböző földműves munkákat végzők is.

Az öltözet, mint a társadalmi hierarchia tükre

A jelenetek szereplőinek öltözetét vizsgálva tökéletesen elkülöníthetők a társadalmi ranglétra csúcsán állók. Az öltözet nem csupán praktikus, a testet befedő, gyakran tetszetős kellék, de valóságos jelrendszer is egyben. Elsősorban viselője nemét, korát és rangját fejezi ki, de ruhadarabjainak különféle tulajdonságával „jelez" a környezetének is. A „jelek" létrehozása nem mindig az egyéntől függ, hiszen igazodnia kell a helyi szokásokhoz, továbbá az akár több évszázadon keresztül élő tradícióhoz is. Az egyes jeleket elválasztják, és ugyanakkor meg is határozzák a területi egységek, de befolyásolják a földrajzi, vagy akár az éghajlati viszonyok is. A középkor folyamán a selyemszövet, a textíliák legdrágábbika, az arannyal egyenértékű, a köznép számára elérhetetlen luxuscikknek számított. Drágaságuk miatt megvásárolhatatlanok, a belőlük készült öltözetek viselése kizárólag a ranglétra felső fokán állók kiváltsága volt. írott rendeletekkel meg is erősítették ezt, egyúttal szabályozva az öltözködés minden részletét, az anyagán kívül a színét, szabását, hosszát, eltiltva a köznépet egyes ruhadarabok viselésétől. Az alacsonyabb osztályok tagjai viszont mindenkor igyekeztek utolérni a rangsorban fölöttük állókat, és ehhez a megfelelő külsőségeket is megpróbálták megszerezni.4

A 18. század második felében a divat terjedésének „mozgása" felgyorsul. Említhetjük a korábban kizárólag az arisztokrácia kiváltságát megjelenítő drága selyemszöveteket, bársonyokat, sőt a divatos ruhadarabokat is - mind nagyon gyorsan elérkeztek a polgárokhoz, sőt a parasztság körében is megjelentek. így tehát a textíliák a rendkívül

3 Jávor Anna: Lieb Ferenc, az „edelényi festő" Művészettörténeti Értesítő 64. (2000) 3-4. szám. 167-186.

4 Ezt a felfelé törekvést, illetve a ruhadarabok „leszállását" virtuális mozgásként értékeli a divatszociológia. Herbert Spencer kifejezetten az alacsonyabb osztály igyekezetét „üldözésnek" tekinti, így a felsőbb osztályok tagjaiból „üldözöttek" lettek. Egy idő után a felfelé törekvők elérik céljukat, így az „üldözöttek"számára újabb megkülönböztető jelek váltak szükségessé. A szakadatlan folyamatot „egyenlőségre törekvő üldözésnek" tartja. Zsolt Péter: Divatszociológia. Bp., 2007.14-18.

22