Folia Historica 28. (Budapest, 2013)
I. TANULMÁNYOK - Kovács Mária-Márta: A segélykérő körutak szerepe az úrasztali készletek alakulásában
kát. Az első segélykérő körút mindenképp ezelőtt zajlott, mivel a legátus a vizitáció előtt 33 magyar forintot és 92 dénárt számolt el.73 Valószínűleg a begyűlt összegből nem tudták fedezni a kiadási költségeket, ezért április folyamán újabb alamizsnakérő útra indult Márkosfalvi Keresztes Ferenc, aki május 26-án az esperes előtt 18 magyar forintot és 88 dénárt adott át.74 Ekkor adományozta Toldalagi Pál az ezüst tányért,75 (4. kép) amelyből arra következtetünk, hogy a gyűjtőútra a Marosi Egyházmegyében járt a legátus.76 A megsokasodott úrasztali készlet minden darabjára nem lévén szüksége az egyház- községnek 1784 után a hunyad-zarándi Algyógyra adományozták a Szentiványi Zsuzsanna által készíttetett óntányért, amelyről az Algyógyon leltárba vett tányér felirata tanúskodik,77 ugyanis a kézdimátisfalvi összeírás utólagos bejegyzésében csak annyit olvashatunk, hogy ajándékba ment. Ekkor több textíliát is elajándékoztak, de mivel nem nevezték meg a gyülekezeteket, a leírás alapján nem sikerült azonosítani őket, csak feltételezzük, hogy szintén hunyad-zarándi gyülekezetbe kerültek. Az ajándékba adott edényeken kívül még mindig maradtak az egyházközség tulajdonában olyan darabok, amelyek feleslegesnek bizonyultak, nem kaptak szerepet az úrvacsoraosztásban. Ennek példája a Balia Sámuel által adományozott ónfedeles bokály, amelyet a gyülekezet 72 dénárért adott el.78 A használaton kívüli úrasztali edények értékesítésének gyakorlata a 18. század végén 19. század elején gyakori volt, a vizitáció akkor több háromszéki egyházközség felesleges edényeinek értékesítéséről intézkedett. Az eladott tárgyakból bevett jövedelmet általában a templom javítására fordították. A gyűjtőutak során egyházi tulajdonba került talpas pohár és ezüst tányérok máig fennmaradtak, akárcsak a tűzvészt túlélt ónpalack, valamint a pusztítást követő adományokból származó ónkanna, óntányér és hatszögű ónpalack. A kézdimátisfalvi egyházközség úrasztali készletének előbbiekben vázolt története nézetünk szerint egy eddig jóformán kiaknázatlan szempontra hívja fel a figyelmet a klenódiumok sorsával kapcsolatban. 73 KOEmLvt-KezdiJkv (1775-1803) föl. 168. 74 Uo. 75 Uo.: „19. Egy arannyas ezüst tányér méltóságos gróf Toldalagi Pál collatuma, mellyet hozott a legatus második expeditiojából." 76 Toldalagi Pált 1775-ben a Marosi tractus egyházmegyei gondnokává választották, tisztségét azon év február 10-én Koronkán kelt levelében fogadta el. ErdRefFőkonzisztLvt 1775/29. 77 A hunyad-zarándi református I. i. m. 66. 78 KOEmLvt-KezdiJkv (1797-1810) föl. 17.: „Egy fél kupás ónos kancsó, de amely mint szükségtelen edény eladattatott 72 pénzen." 19
