Folia Historica 28. (Budapest, 2013)

II. KÖZLEMÉNYEK - Fülöp András: Falkutatás gróf Batthyány Lajosné dákai kastélyában

Fülöp András FALKUTATÁS GRÓF BATTHYÁNY LAJOSNÉ DÁKAI KASTÉLYÁBAN 1861. február végén Teleki László látogatást tett a Veszprém megyei Dákán, Batthyány Lajos özvegyénél.1 Az országos közvélemény kiemelt figyelemmel követte az emigrá­cióból hazatért államférfi hazai belpolitikában tett első lépéseit. Az eseményről néhány hét elteltével tudósított a Vasárnapi Újság is, amely egyúttal - mintegy „kis színesként" - bemutatta az özvegy dákai kastélyát.1 2 Az épületet Batthyány Lajosné született Zichy Antónia néhány évvel korábban vásárolta meg, azt követően, hogy Svájcból hazatért családjával. A cikk illusztrációjaként megjelent egy - azóta sokszor hivatkozott - rajz is, mely az emeletes kastélyt a főhomlokzat felől mutatja. (1. kép) A közölt ábrázolásról azonban valami hiányzik, ami a mai kastélynál megvan: a két hátranyúló épületszárny, melyek közül az északinak, ha csak rövidülésben is, mindenképpen látszania kellene. Ebből a szakirodalom azt a következtetést vonta le, hogy a kastélyt a mai formájára 1861 után építették ki az özvegy vagy gyermekei idején.3 Mindezen akkor kellett először eltöprengenünk, amikor felkérést kaptunk a kastély kutatására. Erre az épület közelgő felújítása miatt volt szükség. A kastély már ekkor is fogyatékos otthonként működött, és ekként került sor a felújítására - ezzel együtt a parkban álló újabb épületek korszerűsítésére is - a Veszprém Megyei Önkormány­zat beruházásában. Elsőként - még 2005-ben - László Csabával közösen elkészítettük a kastély értékleltárát. Mivel a kastély lakott volt, kutatásra ekkor nem volt lehetőség, így az engedélyezési tervek is csak az értékleltárra támaszkodhattak, mint oly sok­szor napjaink műemlék-helyreállításainál. Maga a felújítás 2007 tavaszán kezdődött. A kastély kiürítése után - a kivitelezési munkákat közvetlenül megelőzően - lehetőség nyílt az épület szondázó jellegű falkutatására is. (2-3. kép) Ennek eredményeit később a kivitelezés közben további vizsgálatokkal egészítettük ki, melyben segítségünkre volt a munkákat figyelemmel kísérő Antal László műemléki felügyelő is. Az így felvázolható építéstörténet - noha azt az utókor újabb levéltári források felkutatásával nyilván még 1 Horváth Zoltán: Teleki László. 1810-1861. II. Bp., 1964. 454.; Teleki politikai pályafutásának újabb áttekintésére 1. Teleki László. Válogatta és a bevezetést és a jegyzeteket írta: Csorba László. [Bp.], 1998. 9-37. 2 W. ...A: Gróf Batthyány Lajosné kastélya Dákán. Vasárnapi Újság 8. (1861) 11. sz. 124—125.125. 3 Tóth Dezső: A Batthyány-család Dákán. Veszprém, 1989. 6. 155

Next

/
Thumbnails
Contents