Folia historica 27

I. TANULMÁNYOK - Radnóti Klára: Vadászkürtök a Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertárában

s többször volt azóta is fajtaváltás.

4

7 Ha a koponya- és szarvméreteket elemezzük, azt látjuk, hogy azok folyamatosan nőnek,

4

8 s végül is a legszebb, leghosszabb tülke a szürke marha ökröknek van, az igazán parádés kürtök ezeknek az állatoknak a szarvából készültek. (A tehenek és a bikák tülökhossza nagyjából egyforma, az ökrökénél kisebb. Az állat életkorával együtt a tülök hossza jelentősen nő.)

4

9 A feldolgozott adatok szerint a 17-18. századi magyarországi ökrök szarvának hosszúsága, formája, és szarvállása jelentősen különbözik a 19-20. századitól: a 17-18. századi szarvhosszúságok 290-427 mm közöttiek, a 19-20. századiak 520-830 mm közé esnek!

5

0 Más kérdés, hogy múzeumba, megőrzésre valószínűleg a legerősebb, legszebb, leghosszabb szarvak kerültek, tehát az átlag az ennél lényegesen kisebb lehetett. De a vizsgálat adatai szerint a szarvak nagysága a meglehetősen rövid idő alatt mintegy a duplájára nőtt. Ezek miatt az adatok miatt is kétségbe kell vonnunk az 57.6475. leltári számú kürt esetében a 18. századra való datálást. Annak teljes hossza 745 mm, azaz az ötvösjeggyel együtt már teljes bizonyossággal állítható, hogy a jelzőkürt a 19. században készült, semmiképpen sem az 1830-as évek előtt. A tülkök hosszán túl a tenyésztők nagyon sok figyelmet fordítottak a szarv állására és a színére is. Már az 1870-es évektől kezdve jelennek meg mezőgazdasági szakírók tollából a szarvasmarha küllemi jegyeit taglaló traktátusok. Ezekből kiderül, hogy a legszebb szarvalaknak a „csákó" minősült mindig is, ezt követte a „gallyas", nem kedvelt (túltenyésztésre utal) a „lantos", közönségesnek hat a „villás", bikák esetében a leggyakoribb a „tülkös", s végül ritka, de szép a „pörge". Szintén fontos kérdés a szarv színe. Ez az állat életkorával együtt változik, kifejlett állatokon szürkés, vagy sárgás árnyalatú fehér, a szarv vége pedig fekete.

5

1 Hogy miképp lesz az ökör szarvából „csontkürt", azt leginkább a hangszeres pásztorzene tanulmányozói írták le részletesen gyűjtőútjaikon, de ez a metódus nem sokban különbözik a korábbi, „történeti" módszerektől. Először is: a bal szarvból lesz igazán jó a hangszer, mert ez áll kézre, s így a tölcsér előre, kissé fölfelé veti a hangot. Ha megvan a megfelelő szarv, akkor azt ki kell szárítani - nyáron ez egy hét, felakasztva valami meleg helyre - aztán ki kell főzni, majd a belsejét kitisztítani, a falát megvékonyítani, mert csak az áttetszően vékony falú hangszernek van szép hangja, majd következik a kürt hegyének kifúrása, s végül a külső felület megmunkálása. Szívesen megtoldották a hangszer tölcsérét bádog- esetleg rézlemezzel, hogy szebben szóljon. A fúvókát „munsteklit" (a német Mundstück után) vagy szaruból vagy fából készítették.

5

2 Nagyjából ugyanígy 47 Vörös István: Adatok a magyar szürkemarha és rackajuh történetéhez. Az Arany János Múzeum Közleményei 10. (2004) 212-215. 48 Körösi Andrea: A magyar szürke marha kraniometriai jellemzése. Mezőgazdaságtörténeti Tanulmányok II. Bp., 2008. 106-114. 49 Uo. 135. 50 Vörös I. Adatok a magyar szürkemarha i. m. 205. 51 Körösi A. i. m. 15-22. 52 Békefi Antal: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. (1978) 380-382. 93