Folia historica 27

I. TANULMÁNYOK - Radnóti Klára: Vadászkürtök a Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertárában

csán egy hosszú polémia bontakozott ki, amelyben a legkülönfélébb délibábos elméletek mellett már a 19. században tudományos igényű kritikával is találkozunk. „Nemzeti szokás az már nálunk és egyéb népeknél is, hogy a mi jeles, nevezetes, vagy ritka tárgyat bírunk, történetünk első rangú tényezőinek neveihez fűzzük, nekik tulajdonítjuk. Köztudomású a kegyelet, mely a népmondákkal és mesékkel egybefonódva bizonyos nimbust fon még némely csekély becsűnek látszó emlék köré is, ha azt mondjuk, hogy Árpád apánk, sz. István, sz. László, avagy Mátyás királyainktól származik. E kegyelet emelte a néphagyomány körébe a jász-kürtöt is, és lett belőle Lehel kürtje."

7 - jelenik meg a nagyközönség számára 1879-ben a józan hangú ismertetés „hazánk egyik legnevezetesebb történeti és műemléktárgyá"-ról. A kürttel foglalkozó kutatások azonban máig sem hoztak egyértelmű, minden szempontból elfogadott eredményeket. Olyan alapkérdésekben sincs közmegegyezés, mint pl. a kürt készítésének helye és ideje. A kürt kutatásában talán Pulszky Ferenc és Hampel József érte el a legtöbbet: ezek szerint 9. századi bizánci munkaként tartjuk számon, s nagy valószínűséggel császári cirkuszi játékoknál használták.

8 A 20. század derekán legátfogóbban László Gyula elemezte és összegezte a hozzá kapcsolódó elméleteket, tanulmányokat. Összefoglalójából kiderül, hogy - bár nem tudni, mikor és milyen útonmódon került a híres olifánt a jászokhoz - már 1642-ben ott van a jászberényi református egyházközség pecsétjén, s már 1847-ben 10. századi bizánci faragványként vélekednek róla Szerelmey Miklós: Magyar Hajdan és Jelen című kötetében.

9 A későbbi kutatók, ha lehet, még nagyobb óvatossággal szemlélik a tárgyat s nyilvánítanak véleményt: a kérdéskör legutóbbi áttekintője, Kiss Etele összefoglalójában a korábban általánosan elfogadott 10-11. századi datálás mellett egy 12. századi elképzelést is ismertet, s a készítés helye tekintetében is különböző variációkat sorol, melyek közt Dél-Itália, orosz területek mellett a magyarországi készítést sem zárja ki.

1

0 Lehel kürtjének története közismert, a nemzeti büszkeséget tápláló, a magyar virtust példázó történetek egyik legismertebb mondája. Lehel kürtje a magyar koronához hasonlóan méltóságjelvény, a jászság egységének szimbóluma, s ugyanakkor a honfoglalás korának egyik fő jelképe. A sok legendával övezett reprezentatív műtárgy szerepeltetésekor, ismertetésekor a kapcsolódó tudományos kutatások esetenként kevésbé szenzációs eredményei elhomályosulnak a hagyományokban gyökerező, a nemzeti hiúságot is legyezgető, s immár széles körben elterjedt magyarázatok mellett. A közismert méltóságjelvényen túl azonban Lehel vezért már a 19. század elején más kürtökkel is kapcsolatba hozták. 1817-ben a Tudományos Gyűjteményben а В. V. L. monogramot használó, kritikus hangot megütő szerző egy korábbi híradást

1

1 annak fényében is megkérdőjelez, hogy „a múlt évben az Austriában virágzó Mölcki Benedictinusok 7 Czobor Béla: A Jász-kürt. Vasárnapi Újság 26. (1879) 3. sz. 40. 8 Hampel József: A jász kürt domborművei. Archaeológiai Értesítő 23. (1903) 97-163. 9 László Gyula: Lehel kürtje. Bp., 1953.1-17. 10 Kiss Etele: Lehel kürtje. In: Történelem - Kép. Szerk.: Mikó Árpád-Sinkó Katalin. Bp., 2000. 520-526. 11 Décsy Antal: A jász, vagy-is ijász kürtön lévő metszésekről és azoknak értelmekről. Miskolc, 1815.