Folia historica 27

II. KÖZLEMÉNYEK - Gödölle Mátyás: A Lánchíd alapkőletétele és Tierney Clark szelencéje

8. kép A Lánchíd alapkőletétele, 1864. Barabás Miklós olajfestménye. MNM TKCs (Fotó: Dabasi András) látjuk, mikor a vasláncon lógó alapkövet beemelik a helyére. Az emelvény előtt James Teasdale, a kőműves munkálatok vezetője kezével intve jelez a fent az ácsolat között lát­szó munkásnak, aki a lánc eresztését irányítja, míg két másik munkás a követ igazítja a helyére. Az emelvényen magyar és osztrák főurak kaptak helyet, köztük az uralkodót képviselő Károly főherceg, József Nádor, Sina György báró - kezében a malterral teli ezüsttálat tartva, melyből a vakolókanál nyele áll ki - és Széchenyi István gróf, valamint a két Clark, Adam és Tierney. A két oldalról kapcsolódó tömegben pedig tablószerűen felsorakozott szinte a teljes reformkori pesti elit. Barabás hosszasan dolgozott a képen, 1859-ben készített egy szinte teljesen kidolgozott olaj vázlatot, 2 4 míg a kész festményt csak 1864-ben mutatta be a közönségnek. A műben nem csak a festészeti kihívás foglalkoz­tatta, hanem a perspektíva tudományos tanulmányozása is, 2 5 melyről 1859-ben tartotta akadémiai székfoglalóját A festészeti távlattani visszaélések és áltanokról címmel. A pictor doctus leírása szerint a precíz szerkesztés mellett alapos fénytani számításokkal határoz­ta meg a gerendázaton átjutó fény mennyiségét. 2 6 A kortársakat azonban nem nyűgözte le maradéktalanul a festmény, többen bírálták a gerendázat által agyonnyomott stati­24 Olaj, vászon; 72,5x110 cm. Jelezve jobbra lent: Barabás 1859. BTM Fővárosi Képtár ltsz.: 17763. 25 Szegedy-Maszák Zsuzsanna: Barabás Miklós és a perspektíva. Művészettörténeti Értesítő 58. (2009)271-282. 26 Szvoboda Dománszky Gabriella: Barabás Miklós 1810-1898. Bp., 1983. 73-74.

Next

/
Thumbnails
Contents