Folia historica 26
II. Közlemények - Szvitek Róbert József: Címeres iratok a Magyar Nemzeti Múzeum Újkori dokumentumgyűjteményében
Az oklevelet bejegyezték a Királyi Könyvekbe (60. kötet 391-395. oldal). Kihirdetési záradéka Pest-Pilis-Solt vármegyei Pesten, 1801. augusztus 25-én kelt, Ónodi Zsigmond jegyző aláírásával. Címer: csücskös talpú vágott, felül hasított, alul ékeléssel harmadolt pajzs. 1 és 5. vörös mezejében zöld talajon álló páncélos alak, aki jobb felemelt kezében kardot tart, bal kezében kerek pajzs. A jobb felső sarokban holdsarló, a bal felsőben arany csillag. A 2. és 3. arany mezőben a pajzs szélén lévő felhőből fehér tollat tartó kék ruhájú kar nyúl ki. A 4. kék mezőben hármashalmon álló, jobbra forduló arany oroszlán jobb mellső mancsában rózsát tart. Sisak: jobbra forduló koronás rostélyos sisak. Sisakdísz: jobbra ezüst, vörös, balra fekete, arany strucctoll, közöttük a címerben ábrázolt páncélos alak kiemelkedő alakja. Sisaktakarók: vörös-ezüst, kék-arany. Vohlmann Ferenc 1778-ban katonai pályára lépett, az Esterházy Miklós gyalogezred kadétja, majd az éjszakai őrjáratezred vezetője és segédtiszt. 1785-ben a Helytartótanácsnál gyakornokoskodott a számviteli hivatalnál és a pesti kamarai adminisztrációnál. Ezt követően a temesi kamarai adminisztrációnál könyvelő, majd a Magyar Kamara iktatója, ahol 23 évet töltött. Mukits Simon nemeslevele Ltsz.: Udgy. 1963.5. I. Ferenc által Bécsben, 1832. december 13-án nemességet és címert adományozott Mukits Simon szabadkai polgármester, országgyűlési követ, és Lénárd Máriától született fiai János és Pál Simon, valamint Vojnics Antóniától született fiai Aurél Félix Ernő és Ernő Leó Ince részére. Könyv formátumú 285><360 mm nagyságú pergamen oklevél, amely 10 lapból áll, vörösbársony kötésben, réztokba (átm.: 150 mm) zárt aranyzsinóron függő vörösviasz pecséttel, az irat összekötéséhez fehér-zöld szalaggal. Száma: 14662/802. 1832. A címerkép az első lapján található. Az adományt bejegyezték a Királyi Könyvekbe (65. kötet 892-894. oldal). 1833. október 21-én Bács és Bodrog vármegye Zomboron tartott közgyűlésén az adományt kihirdették. Feljegyezte borszéki Latinovits Benjamin a megyék főjegyzője és táblabírája. Címer: ezüsttel és kékkel vágott csücskös talpú pajzs kék mezejében hármashalom, a két szélsőből arany gabonakalász, a középsőből liliom nő ki. Az ezüst mezőben egymáson keresztbe fektetett olajágak, a metszések által határolt részeken egy-egy, összesen 3 csillag. Sisak: jobbra forduló koronás rostélyos sisak. Sisakdísz: 3 toll, a két szélső kék a középső ezüst színű. Sisaktakaró: kék-ezüst. Mukits Simon (Szabadka, 1787. X. 25,-Pest, 1847. XII. 28.) 1828-1834 között Szabadka város polgármestere, 2 7 majd 1842-ig főbírája. 2 8 1825-1827-ben országgyűlési követe, a reform munkálatok előkészítésére választott országos bizottság tagja. Ebben a minő27 Szabadka igazgatástörténetéből 1428-1918. Szerk.: Magyar László-Szabó József. Szabadka, 1996.112. 28 Iványi István: Szabadka szabad királyi város története. I. Szabadka, 1886. 397.; Iványi István: Szabadka szabad királyi város története. II. Szabadka, 1892. 50. 136