Folia historica 25

I. A Magyar Nemzeti Múzeum és az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve 2006-ban - Jalsovszky Katalin: Elrejtve, elkobozva, bűnjelként mellékelve. Az 1956-os magyar forradalom fotográfiái

Jalsovszky Katalin Elrejtve, elkobozva, bűnjelként mellékelve... Az 1956-os magyar forradalom fotográfiái (Versteckt, beschlagnahmt, als Beweismaterial beigefügt... Bilder der ungarischen Revolution 1956 című, a németországi magyar évad keretében bemutatott kiállításunk) A kiállítás bevezető tablója Vannak fotográfiák, amelyek egyszerre több történetet is elbeszélnek. Elsőként leolvashatjuk róluk mindazt az információt, amelyet a fényképezőgép az exponálás pillanatában rögzített. Majd, ha feltárjuk az elkészült képnek, mint tárgynak a sorsát, sok mindent megtudhatunk a korról, amelyet a fénykép „átélt". Kiállításunkon az 1956-os magyar forradalom időszakából ilyen „történet-hordozó" képeket láthatunk, amelyek egyszerre szólnak a forradalom napjairól, és az utána következő évekről, a megtorlásról és a diktatúráról. Az 1956-os magyar forradalom 13 napja alatt felmérhetetlen mennyiségű fénykép keletkezett. A nyugati hírügynökségek, napilapok, képes magazinok Magyarországra érkező fotóriporterei drámai képekkel árasztották el a világsajtót. A Magyar Távirati Iroda teljes fotósgárdája mindvégig az utcákon dolgozott. A fényképezők derékhadát azonban egyszerű polgárok, magánfényképezők és amatőr fotográfusok, a forradalom önkéntes dokumentátorai alkották, akik gyakran a hivatásos fotósokat is megszégyenítő lelkesedéssel igyekeztek az átélt történelmi pillanatokat megörökíteni. Amatőr képek sokasága őrzi számunkra a tüntetések, az utcákon folyamatosan hullámzó embertömeg, a kilőtt, kiégett harckocsik, a felborult villamosok, a holttestek, az utcai sírok, a szétlőtt lakóházak felkavaró látványát. E fényképek esztétikai-technikai minősége általában nem közelíti meg a hivatásos fotóriporterek felvételeit, történeti dokumentumértékük azonban felbecsülhetetlen. A privát fényképezők sokszor olcsó kis gépiikkel sok olyan apró, a hivatásos fotósok szemével nézve érdektelen motívumot is megörökítettek, amelyek ma nélkülözhetetlenek a forradalom történetének alapos, minden részletre kiterjedő feltárásához. A forradalom leverése után tömeges megtorlás kezdődött. A hatóságok nemcsak a fegyveres felkelők, hanem a fényképek után is hajtóvadászatot indítottak: a Magyar Távirati Irodától elvitték az összes, forradalom alatt készült felvétel negatívját, begyűjtötték a fotószaküzletekbe, fényképész műtermekbe előhívásra, nagyításra beadott felvételeket, a magánszemélyektől elkobozták a házkutatások során fellelt képeket. A rendőrség kezére került képek a megtorlás eszközeivé váltak: a felkelőket fényképek alapján keresték és azonosították, s fényképek segítségével próbálták rekonstruálni az eseményeket. A fénykép bűnjellé és bizonyítékká vált: sok súlyos ítélet született, csupán azért, ha valakit egy fotográfia fegyverrel a kézben ábrázolt. A forradalommal kapcsolatos fotók őrzése vagy gyűjtése büntetendő cselekménynek, a „népi demokratikus államrend elleni izgatásnak" minősült, amelyért súlyos börtönbüntetés is járhatott. A hatalom a fényképeket nem pusztán a megtorlás eszközeként használta, hanem élt - és visszaélt - a képek erejével a társadalmi tudat manipulálásában, saját legitimációjának ideológiai megalapozásában. A rendőrség által tömegesen elkobzott fényképek nem kerültek a nyilvánosság elé. A privát fényképezők többnyire megsemmisítették felvételeiket, részben indokolt önvédelemből, részben azért, mert a képeken szereplőket sem akarták veszélybe sodorni. A külföldre menekülők sokasága menekítette magával fényképeket is. A nyugati 211