Folia historica 24

I. Tanulmányok - Pallos Lajos: Területvédő propaganda Magyarországon 1918-1920.

A kormányzati szervek közül csak a nemzeti kisebbségek minisztériuma ellen lépett fel a Területvédö Liga más szervezetekkel karöltve. 42 3 A támadásban az kapott hangsúlyt, hogy a nemzetiségeknek szükségtelen autonómiát biztosítani, mert csak az ország rendjének meg­zavarásával jáma, és egyébként is a trianoni határok között megmaradt nemzetiségi sziget esetében ez amúgy is fölösleges. Bleyerék érve az autonómia hangoztatása mellett az volt, hogy egyrészt jó példával kell elől járni, másrészt így remélhető nemcsak a határok között maradt, de a határokon kívülre került nemzetiségek megnyerése is a magyar állam szá­mára. 42 4 A békekötésig a kormány elítélte a társadalmi szervezeteknek a nemzetiségi minisztérium elleni támadásait, de Trianon után Bleyer javaslatai egyre kevésbé találtak visszhangra magában a kormányban is. A Védő Ligák Szövetsége 1920. június eleji bead­ványát a miniszterelnökségre átküldő belügyminiszter például egyetértett azzal, hogy a németség körében erősödő autonóm törekvésekkel fordítottan arányos a magyar hatóságok tekintélyének csökkenése. 42 5 A Területvédő Liga ugyancsak június elejei Teleki Pál miniszterelnökhöz írott levele pedig azt állította, hogy Bleyerék autonómiatervei azért is helytelenek, mert a nemzetiségek eleve nem is kívánták azokat 42 6 Gálócsy Áipád, mint a liga propagandabizottságának a vezetője megígérte, hogy a liga szállítani fogja a nemzetiségi vezetők ilyen értelmű nyi­latkozatait. ígéretének eleget téve megküldte a miniszterelnökségre az 1920 júliusában több ülésen lefolytatott tárgyalások anyagát. 42 7 A Tilkovszky Lóránt által a történeti vizsgálódás számára már közzétett jegyzőkönyvek olvastán azonban úgy tűnik, hogy a két szélsőségesen megfogalmazott álláspont valójában nem közeledett egymáshoz, és senki nem győzött meg senkit 42 8 A nemzetiségi kisebbségek minisztériuma ellen tovább folytatódó támadások odáig mentek, hogy a Területvédő Liga, majd annak nyomán a különböző vármegyék, városok határozataikban a minisztérium megszüntetését követelték 1920 augusztusától 42 9 A határozatok indoklásában felmerült, hogy a minisztérium belenyúlt más tárcák hatáskörébe, diszharmóniát teremt az ország lakosai között, nemzeti szempontból veszedel­mes. Bleyer a támadások ellenére október 25-én még előterjesztette tervezetét a nemzetiségi kérdés mikéntjéről, 43 0 de december 16-tól Teleki új kormányában a nemzetiségi minisz­térium mint olyan megszűnt, helyette a szlovák és rutén főosztály a külügyminisztérium kötelékébe áthelyezve működött tovább. 43 1 A Trianon utáni elkeseredett hangulat, az 423 MOL К 27 ME Mt. jk. 1920. ápr. 30. (Bleyer panaszkodik a nyugat-magyarországi helyzet kapcsán a ligára.) MOL К 26 ME 1920. XL1I. t. 3458. sz. (a liga panasza Bleyerékre) MOL К 58 KM 1920. 11/2. t. 192. (Védő Ligák Szövetsége és a Területvédő Liga panaszkodik Beleyerékre.) 424 MOL К 26 ME 1920. III. I. 3588. (Bleyer terjedelmes memorandumban fejtette ki nemzetiségi politikájának érveit és felsorolta a Területvédő Liga káros akcióit, a nemzetiségeket sértő megnyi­latkozásait.) 425 MOL К 26 ME 1920. XXII. t. 4713. sz. Itt jegyzem meg, hogy a Területvédő Ligához hasonló nevet viselő Védő Ligák Szövetsége 1920. januárban jött létre, amikor több szervezet Urmánczy Nándor vezetése alá helyezte magát (MOL К 27 ME Mt. jk. 1920. jan. 18.). A szövetséget gyakran összetévesztették a ligával, ezért mindkét részről szórólapok által világosították fel a köz­véleményt a különbségről. A szövetség emblémája: vörös szívben Magyarország területe felirattal „így volt, így lesz." Az embléma zománcos jelvényként is ismert, ahol kék szívben zöld színű a történeti Magyarország területe. L.: MNM Éremtár ltsz.: 50/955-174. 426 L. a 423. sz. jegyzetet. 427 MOL К 26 ME' i 921. XXXVIII. t. 13. sz. 428 Tilkovszky L. i. m. 429 MOL К 26 ME 1920. XLIII/a. t. 6218. sz. 430 MOL К 26 ME 1920. XLII/a. t. 8634. sz. 431 MOL К 27 ME Mt. jk. 1920. dec. 16. 91

Next

/
Thumbnails
Contents