Folia historica 24
I. Tanulmányok - Pallos Lajos: Területvédő propaganda Magyarországon 1918-1920.
állásfoglalását: „A ruszin nemzet - miként a történelmi múltban - kitart a magyar nemzettel, nem keresi más nemzetnél a boldogulást." 19 9 Az ország területi integritása, illetve a magyar államiság védelme érdekében való propagandát néhány külföldi akció jelentette ebben az időszakban. A legjelentősebb ezek között az amerikai magyarok propagandája, amely Pivány Jenőnek - az USA-ba - való visszaérkezése után új lendületet kapott. Pivány és Szilágyi Endre református lelkész irányításával 1919 júniusában sajtópropaganda kezdődött az USA-ban a magyar érdekek mellett. A különféle cikkek, közvélemények, vagy például a Nem! Nem! Soha! című plakátok révén folytatott akciók a szenátus republikánus tagjai körében jártak sikerrel. Loodge szenátor például felszólította az amerikai magyarokat, hogy szedjék össze számára a Felvidékre és Erdélyre vonatkozó néprajzi, történeti, gazdasági stb. adatokat. A republikánus politikusok azért dolgoztak, hogy az USA ne ratifikálja a békét. 20 0 A Tanácsköztársaság ideje alatt váratlanul a Nyugaton élő zsidóság indított propagandaakciót közvetetten a magyar állam érdekében. Az akció minden részletéhez nincs forrás, de az okokról, szándékokról és néhány részletről, illetve a különféle tervekről tájékoztatót nyújt Sámuel Bettelheim tanulmánya, amelynek angol nyelvű kézirata a hazai külügyi aktákban megmaradt. 20 1 A tanulmány a Magyarország és Románia közötti háborúval és lehetséges következményeivel foglalkozik zsidó szemszögből nézve. Megállapítja, hogy a cári Oroszország bukása után Románia zsidókkal szembeni ellenszenv fő fészke. Amikor Románia megtámadta Magyarországot, az amerikai zsidó sajtó ezt elítélte, mert a zsidóknak jobb a liberális magyar uralom, mint Románia középkori feudalizmusa. A békekonferencián folytatódik a tanulmány gondolatmenete - a népek önrendelkezési jogát Brennus kardjaként dobták az igazság mérlegébe, ezért próbálkozások folynak a zsidó autonómia gondolatának a felvetésére elsősorban Romániára, Erdélyre és Magyarországra vonatkozóan. Az angol vezető zsidókörök támogatják ezeket a terveket és megindítják a propagandát ennek érdekében. A cikkekben és beszámolókban realizálódó propaganda olyan érvekre támaszkodik, hogy a szovjet államokban nincsen zsidókonfliktus, hogy az antant által biztosítandó lehetőségek a zsidók számára értéktelenek 20 2 és ezért a Romániában élő zsidóság nehéz helyzete miatt a magyar szovjet számára kell szimpátiát szerezni. A tanulmány a propaganda szempontjából szóba jövő sajtóorgánumok megnevezésével zárul. 3. fejezet Területvédő propaganda 1919. augusztus-december A Tanácsköztársaság bukása után kialakult viszonyok kifejezetten kedvezőtlen feltételeket teremtettek a területvédő propagandának. A román megszállás lehetetlenné tette az érdekelt társadalmi egyesületek működését és megnehezítette a kormány ilyen irányú munkáját is. A külföldi propaganda célországaiban, az antant országokban - ahol addig is számos akadály 199 MOL К 26 ME 1919. 1.1. 2694. sz. 200 Uj Nemzedék 1919. november 29. 1-2. 201 MOL. К 58 KM 1920. 111/8. t. 10. sz. 202 A békeszerződésben biztosított kisebbségvédelmi megállapodások értékére vonatkozó megérzés helyes volt, hiszen a Szövetséges és Társult Hatalmak a békeszerződésben a népesség többségétől eltérő fajú, nyelvű és vallású lakók érdekeinek védelmében csak általános meghatározásokat tettek. Ehhez: A magyar békeszerződés és a becikkelyező törvény szövege és magyarázata. Az „Ordo" Törvénytára'4. Bp., 1921. 41 -46. 67