Folia historica 23/2
Balajthy Katalin: Egy magyar értelmiségi román földön
kettő kapott sajtónyilvánosságot: a Petrásé a Társalkodóban, illetve a Kónyáé ugyanitt és a Szionban. 3. Feleleteire, amely az akadémia folyóiratában jelenik meg 1842-ben, végre felfigyel a magyarországi tudományos közvélemény, és Petrás így a következő két évben több megbízást is kap a csángók kutatására: Döbrentei Gábor felkérésére népdalokat gyűjt és tanulmányt ír a nyelvjárásukról, Jerney János megbízásából pedig negyedévenként jelentést készít helyzetükről a Magyar Tudós Társaságnak. Amikor püspöke 1843 májusában Pusztinából Klézsébe rendeli, a munkát új állomásán is folytatja, míg csak 1844 közepén valami zavar nem támad magyarországi kapcsolataiban. Nem tudjuk, mi történt, tény azonban, hogy a népdalgyűjtést ezután hosszú időre abbahagyja (legalábbis nincs nyoma annak, hogy folytatná). 1845 végén akadémiai tudósításai is megszakadnak. Ennek tudjuk a valószínű okát: falusi elszigeteltségében, a magyarországi tudományos élettől az országhatár által is elválasztva Petrás állandóan igényli a külső megerősítést, az útmutatást; ám a címzett, Schedcl Ferenc titoknok, a tiszteletteljes sürgetések ellenére még csak nem is nyugtázza a sok gonddal és talán nem is minden személyes kockázat nélkül összeállított három jelentést. E zavarok kezdetén, 1844 júliusában jelenik meg a Religio és nevelés című pesti katolikus lapban egy moldvai levél, amelyet 1847 áprilisáig további hét követ. A három álnév, amely jegyzi őket, egy szerzőre mutat, aki Klézséből, Tatrosról és Jászvásárról levelez; minden álnévhez tartozik azonban legalább egy klézsei keltezés. A levélíró személye végül egyértelműen azonosítható az Adventi tanítás Klésén című közlemény alapján. Szerzője a Klézsén folyó hitoktatásról tudósít, 8 6 így nem lehet más, mint vagy a helyi pap, azaz Petrás Ince, vagy a kántor, aki, mint Jerneytől tudjuk, ebben az időben Petrás öccse volt. 8 7 Petrás Mihály az iskolázottabb moldvai kántorok közé tartozhatott, mint családjából többen, valószínűleg ő is elvégezte a kantai gimnáziumnak legalább néhány osztályát; a nyolc levél minden nyelvjárásiasságtól mentes, csiszolt magyar nyelve mégis inkább a korábban hosszú évig magyar köznyelvi környezetben élő bátyjára vall. Petrás Ince tehát, bár (valószínűleg bizonyos Pestről tapasztalt elutasító, vagy talán csak közönyös gesztusok hatására) felhagy akadémiai jelentéseivel és egyelőre a népdalgyűjtéssel is, nem mond le egyszersmind arról, hogy híradással legyen a csángókról, hiszen ezt a munkát misszionáriusi szolgálata részének tekinti. 1844 és 1847 közötti nyolc levele azonban több tekintetben is jelentősen különbözik korábbi Társalkodó-beli közleményétől és az Észrevételektől. Már 1841-ben írt Feleleteiben is megfigyelhető volt bizonyos hangsúlyeltolódás az addigiakhoz képest: ebben tudniillik nem említette az olasz klérus felelősségét a csángók elrománosításában. Újabb levelei teljesen megkerülik a csángó ügy érdemi kérdéseit, és ezzel, valamint a stílusukat átható bizonyos kényszeredcttséggcl is olyan élesen elütnek 8-10 évvel korábbi első írásainak friss szókimondásától, hogy nehéz mindnyáját egy szerző műveinek elfogadnunk. Ezt a mély tartalmi és stiláris változást a Kónya és a maga tudósításai magyarországi fogadtatásának említett tanulságain túl azok a tapasztalatok magyarázzák, amelyeket Petrás a misszióban szerzett. Tényszerűen keveset tudunk hittérítői pályájának erről a kezdeti szakaszáról, Jemey János moldvai levelei azonban jól érzékeltetik azt a fojtott légkört, amelyben a fiatal pap az 1840-es évek elején működött. Jerney a maga helyszíni tapasztalatai alapján megállapítja, hogy Petrás Feleleteiben „tetemesek a' hiányok", amit azzal magyaráz, hogy a szerző nem írhatott szabadon; 8 8 másutt többször is úgy említi a klézsei papot, mint aki „tart az olaszoktól", 8 9 és mint akinek „az olaszok tiltják ... a' ... contactust" vele, a magyarországi utazóval. 9 0 Ilyen körülmények között a híveinek elkötelezett fiatal pap óhatatlanul magára vonja püspökeinek rosszallását, ahogy az például egyik Magyarország69