Folia historica 23/2

Balahó Zoltán-Gál Vilmos: A pozsonyi hídfő története

tozó Duna jobb parti Batthyány-birtokot képező Görögliget, valamint a Dévényhez tartozó erdők is, amelyek a határrendezés során Ausztriához kerültek. A pozsonyi hídfő kérdése ezzel azonban még korántsem rendeződött cl véglegesen. Mintegy két évtizedes Csehszlovákiához való tartozást követően az egykor többségében németek által lakott Ligetfalu

2

2 ismét gazdát cserélt, ugyanis 1938. október 10-én - hat hónappal az Anschluss után — megszállta a Wehrmacht és Hitler a Német Birodalomhoz csatolta. A német közigazgatás bevezetése után Pozsonyligctfalu megkapta a városi rangot, új megnevezése az elkövetkező hat évben Stadt Engerau lett. A túlparti Pozsonyba, amely 1939. március 14-étől a Tiso vezette németbarát szlovák állam fővárosává vált, csak kishatár átlépési igazolvánnyal lehetett átjárni. A háború végén Csehszlovákia, jogfolytonosságának diplomáciai elismertetésével oldalán Szlovákiával - újból a győztes nagyhatalmak oldalán állt. A bosszúvágyó politikusok már a háború befejezésének pillanatában meghirdették a kassai kormányprogramon

2

3 keresztül a csehszlovákiai német és magyar kisebbség kollektív bűnössége elvén alapuló jogfosztó intézkedések irányelveit. Az elvi nyilatkozatot tettek követték a Benesi-dckrétumok

24 és egyéb határozatok formájában, amelyek az egységes csehszlovák nemzetállam megteremtését voltak hivatva előmozdítani. Atrocitásokra már 1945 május elején sor került Pozsonyban, amikor német és magyar családokat gyűjtöttek össze a razziázó rendőrök, hogy a városból való kiutasításukat követően a pozsonyligetfalui volt katonai barakktáborba internálják őket. Sokan a Ligetfalut elhagyó németek üresen álló házaiban húzódtak meg. A kitoloncoltak nem részesültek egészségügyi ellátásban, silány élelmezésüket csupán a táboiparancsnokság által havonta kiosztott névre szóló élelmezési jegy jelentette. A kitoloncolásra ítéltek sorsa csak 1946 nyarán kezdett rendeződni, miután többségük Magyarországra települt át, mások pedig Pozsonytól távolabb eső városokba költöztek. A tábor feloszlatásáig a deportált magyarok száma meghaladta a húszezret.

2

5 Mivel 1945 nyarán a csehszlovák kormánynak Potsdamban

2

6 nem sikerült elfogadtatnia a csehszlovákiai magyarok kitoloncolását - a németekét viszont igen -, ezért nemzetközi, elsősorban szovjet nyomásra, lakosságcsere egyezmény megkötésére kényszerítette Magyarországot.

2

7 A csehszlovák politika győzelemként értékelte a Magyarországra erőltetett egyezményt, ennek ellenére továbbra is sokallta a Csehszlovákiában „hátra maradó" magyarok számát, ezért az 1946. július 29-én megnyíló párizsi békekonferenciával szerette volna elfogadtatni a lakosságcserén felül további 200 000 magyar egyoldalú kitelepítését. Ezen kívül még területi igényt is támasztottak öt, Pozsonnyal szemközti Moson megyei magyar falura: Bezenye, Rajka, Dunacsún, Horvátjárfalu és Oroszvár. A csehszlovák delegáció hivatalos indoklása szerint ettől várták a város védelmének biztosítását egy esetleges magyar tüzérségi támadással szemben, valamint Pozsony városfejlesztését is ebben az irányban tartották megvalósíthatónak. 1946. szeptember elején megindultak a csehszlovák igényekről szóló hivatalos tárgyalások a magyar politikai és területi bizottságban. Az október elejéig elhúzódó viták során az amerikai és az angol delegáció ragaszkodott azon álláspontjához, hogy a hídfőállás kérdése szorosan összefügg a két ország közötti etnikai probléma rendezésével, ezért a két módosítást együtt kell tárgyalni. Ezt viszont a csehszlovák és az őket támogató szovjet küldöttség nem támogatta. Mivel a csehszlovák küldöttség a brit és amerikai képviselők javaslatára sem volt hajlandó a kitelepítést a Magyarország javára történő területmódosítással összekötni. 1946. október 3-án a magyar politikai és területi bizottság - elutasítva az egyoldalú kitelepítést - a békeszerződés szövegébe iktatta, hogy az 1946-ban megkötött lakosságcsere egyezmény 182