Folia historica 22

I. Tanulmányok - Gál Vilmos: A Magyar Nemzeti Múzeum a két világháború között

tanácskozásait, ülésezéseit, melyek „állandó izgalmakat" okoztak, lehetetlenné téve a tudományos elmélyedést, komoly szakmai munkát. Megemlítette a súlyos anyagi gondok fennmaradását is,

7 de tegyük hozzá gyorsan: ez utóbbi problémák már a Népköztársaság előtt is jelen voltak. Ekkor születtek azonban azok a reformtervek, melyeket azután „kiteljesített" a Tanácsköztársaság kultúrpolitikája. A legfontosabb, és ez elvitathatatlan: a forradalom szabad teret adott az intézményekben már meglévő, friss energiák felszabadulásához, s ez így volt a közgyűjteményekben is, ahol számos szakember a már nyugati kapcsolatok alapján megismert új szervezeti, gyüjteménykezelési és kiállítási szemléletet megvitatta és annak létrehozását tűzte ki célul. Ennek folyományaként közülük sokan részt vettek a Tanácsköztársaság ez irányú reformtörekvéseiben is, anélkül, hogy annak kommunista ideológiájával szimpatizáltak volna. Később azonban a Tanácsköztársaság túlzott internacionalista beállítottsága (magát a Nemzeti Múzeumot olyannyira átalakították, hogy az elvesztette ősi nevét és nemzeti jellegét) a legtöbbeket elriasztotta a további együttműködéstől, az eredetileg sem rokonszenvezők pedig ellenálltak az átalakítási folyamatoknak, melyek aztán nagyrészt a tervezés és a félkész átalakítás stádiumában érték meg a Kun-féle rezsim végét.

8 A polgári forradalom korában jelentős még egy elvi álláspont megfogalmazása a múzeumpolitika feladatát tekintve: ,, Minden modern és reális múzeumpolitikának két elvi megállapításból kell kiindulnia. Az egyik a már említett célkitűzés, hogy ti. minden múzeum nyilvános intézmény, melynek célja az oktatás és kutatás. A másik elvi megállapítás az, hogy minden múzeum pontosan körülhatárolt munkakörben dolgozzon, ami által elkerülhetők az ismétlések és hiányok. "

9 A polgári forradalom koncepciója szerint élesen el akarták különíteni a népművelést és a tudományos munkát a múzeumban, akár szemléltető és külön tudományos gyűjtemények felállításával is. Elképzelésük szerint a Magyar Nemzeti Múzeumból leválasztották volna a természettudományi gyűjteményeket önálló múzeumként, letisztult profillal, osztályrendszerrel. A Néprajzi osztályból Néprajzi- és Embertani Múzeumot készültek kialakítani és kész volt egy eddig még nem létező múzeum, a Műszaki Múzeum terve, amelynek keretében kísérleti laboratóriumok is létrejöttek volna.

1

0 Először vetődött fel a Királyi Vár Nemzeti Palota néven múzeummá való átalakítása is; a Régiségtár tervezetet készített a termek lehetséges felhasználásáról (az épület egy részét eredetiben, a többit kiállítások keretében mutatták volna be).

1

1 A Tanácsköztársaság múzeumpolitikáját a Jelentés röviden, ám annál szigorúbban elítéli, megfogalmazása szerint a Tanácsköztársaság eltiport mindent, ami nemzeti, ami magyar. A Magyar Nemzeti Múzeumot eltörölni kívánta, ellenálló osztályvezetőit elbocsátotta. A gyűjtemények átstrukturálására kész volt a tervük, de szerencsére erre csak papíron került sor. Mindebben nagy érdemeket tulajdonított a múzeum régi kollektívájának: „... a Nemzeti Múzeum tisztviselőkara a kényszerű helyzetben nem tiltakozhatott a rendelkezések ellen, de tudományos érvek és meggondolások bástyái mögé vonulva igyekezett a szétbomlás munkáját halogatni,"

1

2 A beszámoló megemlít azonban néhány olyan, a „direktórium"

1

3 által preferált tervet, melyek keresztülvihetők, hiszen azok már a békeidőkben meglévő javaslatok voltak, tehát nem a kommunisták találták ki azokat. A Tanácsköztársaság kulturális vezetése igen elítélő hangot ütött meg már a hatalomátvételük utáni napokban a magyar múzeumok állapotát illetően.

1

4 Kárhoztatták a múzeumokat szervezeti felépítésük, gyüjteménykezelési módszereik, illetve gyűjtőkörük egyoldalúsága miatt („furcsaságokat, ereklyéket, értéktelen lim-lomokat" gyűjtöttek eddig). Jelszavuk, melyet már a polgári forradalom hímzett a modem muzeológia zászlajára, a népművelés volt. 48