Folia historica 22
II. Közlemények - Cs. Lengyel Beatrix-Makai Agnes: Eberhardt Károly életútja és kitüntetései
1865. február 19-én Eberhardt ezrede még mindig Szicíliában tartózkodott. 10 5 1866. június 24-én az olasz-osztrák háborúban állítólag megmentette Umberto trónörökös életét. 10 6 1866. augusztus 10-én a 49. és 50. gyalogezred parancsnoka, valamint átvette a Parma nevet viselő dandár irányítását is. 1867. június 6-án a livornói dandár 33. és 34. gyalogezredéhez helyezték Anconába. 107 Vámbéry Huttkay által közölt levele szerint Vámbéry 1867. szeptember táján Itáliában kívánta felkeresni őt és feleségét. 10 8 Haczky cikke megjelenése idején (1868. április 5.) Anconában szolgált. 10 9 A kiegyezés idején nem tért rögtön haza. Szekfíí Gyula az öreg Kossuthról írott tanulmányában a helyzetet jellemezve így fogalmazott: „A becsületes embereknek nagy gondot és szívfájdalmat okozott az elhatározás. Még az olyan is, mint Eberhard Károly tábornok, akit az olasz hadsereg átvett és livornói, meg anconai parancsnokká nevezett ki, még ő is, biztosított pályáján, érzi a honvágyat: éjjeli-nappali gondja a hazavágyás, de (idézi Eberhardtot:) 'következetes akarok maradni; talán úgy mehetek haza, hogy reverzálist ne kellessen adni, mert itt mindig azt kérdezik, hogy mikor megyek haza, mert már most megvagyon, amit a magyar nemzet akar, és oly buták, hogy nem lehet őket kapacitálni, hogy milyen a mi konstituciónk most (67-ben) és milyen volt 1848-ban.' (Kossuth Iratok 4754.)" 11 0 1867-1868-ban tagja volt a Buda-Pesti honvédegyletnek, 11 1 ami magyarázható azzal, hogy feltehetően 1868-ban haza látogatott, ekkor még azt remélve, hogy az ujjáalakuló magyar Honvédség tagja lehet. 11 2 1870-ben is még csak látogatóba utazott haza. 11 3 Az 1870-es években valószínűleg Pistoia lakója, talán városi tanácsosa is volt. 11 4 Bona Gábor szerint 1870-ben tábornokként lépett nyugdíjba. 1 1 1 Lukács szerint 1874-ben nyugdíjazták. 11 6 Nyugdíjazásában mindenképpen szerepe volt egykori garibaldista parancsnokával, az olasz királyi hadsereg tábornokával, Nino Bixioval való konfliktusának, de ennek részletei még további kutatást igényelnek. 11 7 1880. augusztus 25-én Pistoiaban dedikált fényképet Benkő István veszprémi kádármesternek. 11 8 Benkő István harmadmagával ebben az esztendőben Kossuth Lajost látogatta meg és ajándékul saját maga által készített kulacsot vitt neki. A Kossuthnak adott kulacshoz hasonlót kapott Eberhardt is 5 évvel később a kádármestertől, aki ezzel köszönte meg a korábbi szívességeket. 11 9 Egy 1880. szeptemberében kelt Ihász levél megerősíti, bár közvetetten, hogy Eberhardt ekkor Itáliában tartózkodott. 12 0 Minden bizonnyal többször jött haza, töltött itthon időt, de vissza-visszajárt Itáliába. Valószínűleg az 1880-as években telepedett le végleg Magyarországon, Gecsén, ahol telket vásárolt és házat építtetett a katolikus templom mellett. 12 1 A fiatal Nagy Sándor 12 2 1 8 8 5-ben Gecsén rajzolta le olaszországi fényképét. 123 1890-ben tagja volt a Veszprém vármegyei Honvédegyletnck. 12 4 1900 körül készültek róla azok a felvételek, amelyek egyikén örökbefogadott lányával Eberhardt (Nagy) Máriával, a másikon pedig szinte valamennyi kitüntetését viselve, olasz tábornoki egyenruhájában látható. 12 5 Eberhardt Károly 1906. december 8-án hunyt el Gecsén, saját házában. 1906. december 10-cn temették, sírja ma is megtalálható a gccsei temetőben, ahol édesanyja mellett nyugszik. 12 6 Nem messze tőlük áll első feleségének, az ugyancsak Gecsén, 1890. március 9-én elhunyt Tischner Krisztinának sírköve. 12 7 Tischner Krisztinát férje és az időközben Asztalfy nevet felvevő Kristóf nevű testvére temettette el. 12 8 132