Folia historica 21

II. Közlemények - Műhely - Szemán Attila: Dísz bányászkalapácsok és -ékek a Magyar Nemzeti Múzeum Gyűjteményében

mákra, hanem egyszerűen a részarányos nyolcszögletű hasáb formát alakították ki. A kalapács nyele mindig egyenes volt, de egyben jóval szélesebb és erősen bele volt ékelve a kalapcs feje. A nagybörzsönyi ábrázolás a kalapácsot is díszszerszámoknak megfelelően ábrázolta. Jellegzetesek és ritkán láthatók az arányok is, mindkét esetben hosszabb ugyanis a kalapács feje mint a nyele. A nyél fogantyújának kézbeillő kiképzése különösen fontos volt, hiszen a kalapáccsal ütött a munkás. Ezt a lekerekített fogantyúkkal mind a Selmecbányái, mind a bélabányai kalapácsok esetében jelölték, a selmecbányaiak esetében azonban a fogantyú és nyél csatlakozása már az ötvösmüre jellemző díszítést, és nem a valóságszerüségre való törekvést valósítja meg. A selmeci kalapácsok vason túlfutó ovális keresztmetszetű trébelt nyél hosszanti irányban kiékelt beerősítést jelöl. A bélabányai kalapácson pedig a szögletes nyéllyuk fenti vésett jelölése két nyél mellett beütött kis ékkel történő beerősítést találunk. A díszékek a lehető legpontosabban követik a korabeli ténylegesen használt szerszámok formáját (52. kép). Hosszúságuk új állapotban mintegy 20-24 cm lehetett, amit az idők során akár 8-10 cm-nyire is elkoptattak. Szélességük és vastagságuk nagyjából azonos, mintegy 3 52. Ép bányászék a XV-XVII. századból cm. Kisebb méreteiknek megfelelően tömegük is jóval kisebb, maximum 40-50 dkg lehetett. A nyéllyuk általában nagyjából a szerszám közepén helyezkedett el és ritka kivételtől eltekintve szögletes formájú volt. A bányászék hegyét acélozták. Ez annyit jelentett, hogy a kovácsoltvasból készült, puhább, rugalmasabb anyagú szerszám hegyét keményebb acél anyaggal fedték be, azt tűzi hegesztéssel arra rádolgozva. Ezt a hegy csorbulása után újra meg újra elvégezték, s ez a technikai megoldás eredményezte a nagyobb szögű, négyzetes alapú kis gúlát a szerszámok hegyén. A díszékek hegye a teljes vas ékformájánál jóval meredekebben hegyesedő mivoltát is jól követi. Az ék fokán azért nem találjuk meg a kalapács domború ütőfelületét, mert az értelemszerűen nem is acélozhatták. A nyéllyuknál kiszélesedő ékfejet pontosan érzékelteti a díszszerszám. Arányos, a már használt, de még jó állapotú ék kialakításának megfelelő hosszúságú a hasáb alakú fok is. E tekintetben Agricola metszete (53. kép),

2

1 és a már hivatkozott ifj. Holbein kép (45. kép) is teljesen megegyező formákat mutat. A szerszám jellegzetesen görbülő nyélmegoldása is megfelel az egyik XV-XVI. századi jellegzetes formának. Elég legyen csak a kuttenbergi (Kutna Hora) Szt. Borbála templom boltozatának egyik zárókövére (54. kép),

2

2 a nagybörzsönyi bányásztemplom kapu fölötti dombormüvének (49. kép) és a korabeli Selmecbánya-címerek ékére hivatkozni. Nyilván egy mélyedésben levő ponthoz könnyebb volt hozzáilleszteni a görbenyelű éket, mint az egyeneset. Az ék nyelének vékonysága és a beékelés jelzésének hiánya is a szorosan vett bányászék funkcióra utal. A fogantyúnál kiszélesedő nyél már egyáltalán nem lehetett általános, s jelvényeken is inkább csak azért ábrázolták, hogy a kalapács nyeléhez hasonló legyen. 139