Folia historica 20

I. Tanulmányok - Sz. Bányai Irén: Üzemi szociálpolitika és életviszonyok az Óbudai Gázgyár kolóniáján a két világháború között

közelítettem meg erről az oldalról a termelő üzem és a lakótelep együttélését, nem elégedvén meg az életmód megfigyelhető és kikérdezhető jelenségeinek regisztrálásával, hiszen újra meg újra azt kellett tapasztalnom, hogy e munkáskolónia lakóinak életvitele és mentalitása, bármennyit változott is a házak felépülése óta az itt lakók együvé tartozásának kohéziós ereje, feltűnően sokat megőrzött a „gázos öntudatból". Megőrződött ez az öntudat annak el­lenére, hogy az eredetileg Óbudához képest is peremhelyzetű kolóniát azóta mintegy „beke­belezte" a főváros. Jóllehet a peremhelyzet is megszűnt, s az elmúlt évtizedek gazdaságpoli­tikája módszeresen eltépte a gyárat és a lakótelepet összekapcsoló szálakat, 9 azt érzékeltem, hogy a gázgyári kolónia ma is jól megkülönböztethető a „falutól", a „kisvárostól", a „város­résztől", vagyis bármilyen más települési-társadalmi egységtől: még mindig felfedezhető a kolónia-hagyomány. Arra vállalkozom ebben a dolgozatban, hogy ennek a kolónia-hagyománynak a kialakulását és összetevőit felderítsem. Azt bizonyítandó, hogy a Gázgyárral egyidős lakótelep műemléki megőrzésre méltó 1 0 épületegyüttese is, az itt lakó embercsoport is - a lakók részleges kicserélődésétől függetlenül - azért „hasonlít" a valamikori kolóniára, mert a Gázmüvek mindenkori vezetősége - még a II. világháború után is, amikor erre mind keve­sebb hivatalosan előírt lehetősége maradt'' - fenn akarta tartani a gáztermelő üzemének és az ezt kiszolgáló személyzet lakókörnyezetének egységét. A lakótelep építéstörténete A főváros 1907 és 1910 között vette saját kezelésbe az addig részvénytársasági tulajdonú gázgyártó üzemeket és a gázszolgáltatást, és megszervezte a Fővárosi Gázműveket. 1 2 Már az átvételkor nyilvánvaló volt, hogy a meglévő kisebb gázgyárak elavultak, s legfeljebb csak 1912-ig képesek a növekvő fogyasztói igények kielégítésére. így a főváros tanácsa 1909-ben pályázatot írt ki egy évi 100 millió köbméter kapacitású gázgyár tervezésére és felépítésére. Az új gyártelep helyéül először az újpesti és rákospalotai határban lévő Nádastó környékét jelölték ki,' 3 de az illetékes bizottságok javaslata alapján végülis a Duna másik oldalán, köz­vetlenül a parton, a III. kerületi Homokos dűlő korábbi szőlőterületét, 112 000 négyszögöl­nyi, háromszög alakú telket megfelelőbbnek találták. Az indoklás szerint ezen a területen - a vasúti híd közelsége miatt - vasúton is, a Duna közelsége miatt vízi úton is megoldható a szén szállítása, valamint a gáztermeléshez szükséges víz is biztosított, s a szennyvíz elvezetése sem okoz gondot. Mindezeken túl a telek lakóterületen kívülisége is nagy súllyal esett latba: „.. .a gázgyárnak Óbudán való építése a városfejlesztés szempontjából is előnyös­nek mutatkozott, mivel a gyár ezen a helyen teljesen el van szigetelve, és nem kell attól tar­tani, hogy a szomszédságra nézve kellemetlenné válik." 1 4 A részletes építészeti tervek 1910. áprilisára készültek el. A szakbizottság Weisz Albert zürichi gázgyár-igazgató terveit fogadván el, őt, valamint Bernauer Izidor műszaki igazgatót és Schön Győző főmérnököt bízta meg a kivitelezés irányításával. 1 5 Annak ellenére, hogy a gyártelep felépítését - a Duna árvizeitől megvédendő a területet - mintegy két km hosszú védőpart kialakításának és a terep 3-4 méter vastagságú feltöltésének kellett megelőznie, az 5,1 millió korona összköltségű, a kortársak értékelése szerint rendkívül korszerű gázgyár 1913-ban már készen állt: október 18-án megkezdték a rendszeres gázszolgáltatást. 1 6 Ezzel egyidejűleg folyt a gázgyár szakember gárdája számára a kolónia - gyakorlatilag két egymástól elkülönülő lakótelep - építése is. Az ún. „belső telepet" vagy „tisztviselő telepet" a magas beosztású műszakiaknak és a gyár vezetőinek szánták. Ennek az épület­együttesnek Reich Kálmán volt a tervezője, s „Forbáth Ernő és Társa" cég a kivitelezője. A gyári épületektől délre, kertektől körülvéve, összesen 9 lakóház - 17 lakás - készült el: egy 50

Next

/
Thumbnails
Contents