Folia historica 20

IV. Szemle - kiállítás, könyvismertetés - Basics Beatrix: Beszámoló három híres londoni képzőművészeti gyűjteményről, avagy milyen is legyen egy kiállítás

A Manchester Square-en álló Hertford House eredetileg klasszicista, de többször átépített palotája a leghíresebb londoni magángyűjtemény, a Wallace Collection otthona. 1897-1900 között alakult át közgyűjteménnyé. Egy jól megszerkesztett, inkább katalógusnak, mint vezetőnek nevezhető kis kiadvány nemcsak a gyűjtemény egyes darabjairól, hanem annak és tulajdonosainak történetéről is tájékoztatja a látogatót. 1897-ben Lady Wallace hagyta a nemzetre az anyagot, Sir Richard Wallace özvegyeként, aki a 4. Hertford-i márki törvénytelen fiaként örökölte Anglia legnagyobb magángyűjteményét. Az alapítók és a család története, amivel a szöveg kezdődik, érdekes és jellemző. Az egyik legősibb angol család utolsó leszármazottja, a negyedik márki sohasem nősült meg. Párizsban nevelkedett, lovassági tisztként képviselősködött, és végül Párizsban is telepedett le. III. Napóleon közeli barátjaként élete utolsó három évtizedét szinte kizárólag a gyűjtésnek szentelte. Sok francia művel is gyarapította a családi gyűjteményt, sevres-i porcelánokkal, és francia bútorokkal, miniatúrákkal. Végül törvénytelen fiára, Richard Wallace-ra hagyta a gyűjteményt, aki híres volt jótékonykodásáról Párizsban. Ezért később bárói címmel is jutalmazták, persze csak azután, hogy 1871-ben addigi élettársát, barátnőjét, harmicéves fiának anyját, a francia Julie Castenaut feleségül vette. Londonba költözvén az angol társadalom nem igazán fogadta be, részben éppen a fent említett körülmények miatt; fia vissza is költözött Franciaországba. Jórészt hasonló gyűjtői ízléssel rendelkezett, mint apja, s ugyanabból a körből gyarapította a gyűjteményt. Az egykori illatszerbolti eladólány, a későbbi Lady Wallace férje halála után a világtól elzártan élt a Manchester Square-i házban és férje kívánságát végrehajtva hagyta az államra az anyagot halála után. A Hertford House épülete a 19. században változatlan formában már nem volt képes a hatalmas műtárgymennyiséget tárolni, így az 1870-es években kibővítették, ekkor kapta mai alakját. Ma légkondicionált, jól karbantartott, ízlésesen berendezett múzeum, megőrizve azonban az egykori palota-jellegét. A földszinti és emeleti alaprajzon megtekinthetjük a 22 terem beosztását. Maga a festészeti anyag is rendkívül változatos, a festmények zöme a 18-19. századból származik; angol, francia, holland, németalföldi és itáliai mesterek alkotásai. Van egy vegyes, főleg iparművészeti középkori, reneszánsz és barokk anyag, de Tiziano művek mellett 17. századi angol portrék sora is látható. Reménytelen vállalkozás lenne fölsorolni a sok híres, közismert kompozíciót, melyeket a falakon fölfedezhet a látogató, s igen kiváló az iparművészeti része is a gyűjteménynek - bútorok, porcelánok elsősorban -, valamint a Sir Richard Wallace által megvásárolt hatalmas középkori és reneszánsz fegyvergyűjtemény. A Wallace Collection kiadványainak jegyzékével zárul a katalógus - ezek a nagyközönség számára megvásárolható müvek szakmai szempontból alapvetőek (katalógusok, gyűjteménytörténeti publikációk, monográfiák és albumok). Találhatunk egy látogatói szabályzatot is a kötet végén, amiből kiderül, hogy ez a gyűjtemény kevésbé szolgáltatás-központú, aminek oka föltehetőleg a magánpalota helyszín és az egykori magángyűjtemény jelleg megtartása. Ezzel együtt itt sem hiányozhat a térkép a helyszínről, a legközelebbi metrómegállók jezésével. Nincs azonban étterem vagy büfé az épületben, bár - mint ezt a kiadvány is írja a környék tele van viszonylag olcsó és kiváló éttermekkel. A gyűjteményről rendszeresen tartanak előadásokat a nagyközönség számára és kérésére vezetést is tartanak. Sok tanulságot szolgáltat a hazai szakembernek ez a három londoni gyűjtemény, illetve kiállítóhely. A Wallace Collection arra példa, amikor egy gyűjtemény „csak" „önmagát adja". Azaz van annyira híres és gazdag, hogy ez elegendő legyen a látogatók odavonzására. De azért azokat a szolgáltatásokat, legalábbis a legfontosabbakat, amit a két másik intézmény nyújt, itt is adni kell a látogatónak, mert rengeteg múlik rajtuk. Akármilyen szép és gazdag is egy múzeum, ha nem tudnak róla az emberek, nem látogatják. A figyelemfelkeltés 191