Folia historica 19

I. Tanulmányok - Szemán Attila: A Rákóczi-szabadságharc időszakának „labanc" rézpénzei

nem érmelhettek."

1

8 Emellett ugyanott Érdy tételesen bizonyítja e típusnak hamis voltát, sőt magyarázatot is ad e hamisítvány keletkezésére. A csegelyeket báró Bärstedt nyugalmazott őrnagy, aki eperjesi éremgyüjtő volt, egy Rombauer nevü ottani ötvössel 1820 és 1824 között készíttette. Ez a hamisítvány (kat. 8. sz.) úgy készülhetett, hogy az ötvös a kat. 5. sz. alatt leírt, hátoldalának közepén pontot viselő változatot lemásolta (a kétsoros felirat közt ugyanott szerepel a pont), és a kétsoros feirat alatt, az eredeti vereten üresen maradó mezőbe apró, a betűknek kb. fele magasságú számjegyekből elhelyezte az évszámot. A bélyegzővas peremére aztán vonalkört vésett, amiből az érem közepe felé mutató apró bevágások indulnak ki. Csakhogy az eredeti verőtövekre a korabeli pénzverésben szokásos domború, sűrű rovátkolt szegélyt vésték. Szokás ezt gyöngykörnek is nevezni, bár itt nem önálló pontok sorozatáról van szó. Ez a fajta szegély található az összes eredeti vereten, de különösen jól látható a kat. 1. sz. alatti nagyobb lapkára vert változaton. (l/A., B. kép). A kivert érmék esetében a lapkára nemegyszer csak a szegély belső fele került rá. Gyakori ez pl. a vörös polturák esetében, aminek legpontosabb megjelölése a fogazott szegély.

1

9 Az ötvös nyilván ezt a fogazott szegélyt véste már eleve a bélyegzővasra, ami a csegely esetében pontosan megfigyelhető. így az éremkép persze több részletben eltér az eredetitől, a szegély, az évszám és az egyoldalúság tekintetében. A leglényegesebb szakmai hiba azonban az, hogy az előlap helyett a hátlapot hamisította az egyoldalú csegelyre. Ezt a hibát az egykori mester nem követte el, ő ugyanis tudta, hogy kinek a nevében veri a szükségpénzt. Appel és Leitzmann leírása alapján nyilvánvaló, hogy ugyanazzal a bélyegzővassal készült a kat. 7. sz. alatti darab is. Az sem lehetetlen, hogy Rombauer itt eredeti kuruc rézpénzt használt fel lapkaként. így semmi meglepő sincs a hátlap elmosódó magyar címerében, és ezzel komolyabb gyűjtők előtt is hitelesebbé tehette hamisítványát. Részemről nagyon szkeptikus vagyok az átvert kuruc rézpénzek egykorú létével kapcsolatban, mert ilyet eddig még hiteles forrásból nem ismerünk. Egyéb fém felhasználásáról az eperjesi szükségpénzekkel kapcsolatban nem tud az eddigi szakirodalom. A kat. 6. sz. alatt ismertetek egy darabot a MNM Éremtárának gyűjteményéből, ami nem a szokásos rézből, hanem ón-ólom ötvözetből készült. Szokatlan, a réz példányokhoz viszonyítva mintegy kétszeres vastagságával is kitűnik, ami esetleg az anyagával lehet kapcsolatban. A darab egyelőre unikumnak számít, de hitelességéhez nem férhet kétség. Ugyanis azonos verőtővel készült réz példány is van a gyűjteményben (kat. 5. sz.). A verőtövek annyira azonosak, hogy az előlapon a korona mindkét esetben elmosódott és a korona jobb oldalától húzódó nagy rög is mindkét darabon megtalálható. A hátlap is azonos, mind a két esetben ott van az érem közepén a pont. Ez az anyag belefér a 18. századi meghatározásunk „alávaló Matériái"-nak sorába, így elvi kifogásunk sem lehet ellene. A házak csatornái, koporsók és edények egyaránt készülhettek ilyen anyagból, különösen a Lengyelországhoz közel eső egykori magyar Felvidéken. Az ón ugyanis importcikknek számított a történelmi Magyarországon, mivel ebből a fémből - mondhatni egyedülálló módon - nem volt elegendő belföldi termelésünk. Elsősorban Lengyelországból szereztük be, ahol bőséges óntermelés folyt. Konkrét adataink vannak arról is, hogy Eperjesen dolgoztak ónmüvesek.

2

0 Érdekes kérdés, hogy milyen alapokra támaszkodtak az éremkép megformálásakor, vagyis mi volt ezeknek a szükségpénzeknek az előképük? A koronás vagy korona nélküli nagy L betű I. Lipót közismert jelképe volt hosszú uralkodásának időszakában. így főképp címereken, illetve címeres leveleken és az udvarral kapcsolatos egyéb ábrázolásokon, valamint a numizmatika területén az emlékérmek és bányapénzek csoportjait érdemes megemlíteni. Közvetlen előképének azonban minden bizonnyal az ún. „vörös polturákat" tekinthetjük. Éspedig ennek úgy a Selmecbányái (3/A, В kép) mint a kassai változatát (4/A, 91